Révész Máriusz: A Hajós utca alkalmas helyszíne lehet a híd építésének
2017. április 11. írta: Kisoroszi Online szerkesztő

Révész Máriusz: A Hajós utca alkalmas helyszíne lehet a híd építésének

Az Eurovelo 6 beruházásnál kiemelt szerepet kap a természeti értékek védelme

A Hajós utcai helyszín alkalmas lehet a Kisoroszinál megépítendő, 4 méter széles kerékpáros-gyalogos híd helyszínének, de a pontos helyszínt a tervezési folyamat során fogják meghatározni - nyilatkozta a Kisoroszi Blognak Révész Máriusz. A kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a Szentendrei-szigeti önkormányzatok erősen lobbiztak azért, hogy az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpáros út a szigeten keresztül vezessen. A beruházás és a híd építése során is kiemelt szerepet kap majd a természeti értékek védelme, a Kisorosziba vezető 1113. j. országos közút mellé nem tervezik, hogy gátat is emelnének, a közúttal párhuzamos önálló kerékpárút építése azonban indokolt lehet. 

007_5.jpg Révész Máriusz kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos Fotó: NFM/Pongrátz Anita 

– Eldöntött tény-e már a híd építése Kisoroszi térségében? Milyen, mekkora híd épülne a térségben?

- A beruházásról a 1013/2017 Kormányhatározat döntött. Kerékpáros-gyalogos hídról van szó. A pontos paraméterek nem ismertek, de egy körülbelül

4 méter szélességű hídról van szó, amelyen nem lehetséges az autóforgalom.

 – A híd helyszíneként felmerült többek között a Rév utca, a Hajós utca és a katolikus templomtól partra vezető út térsége is. A Rév utcai helyszín ellenzői a Duna-parti panorámát, és az itt lévő építészeti emlékeket féltik a beruházástól. Hol lehet ennek a hídnak a helye?

 – A híd pontos helyét a tervezési folyamat során kell meghatározni. A folyamat része lehet a híd helyére vonatkozó tanulmányterv, a szükséges vizsgálati dokumentációk, engedélyes és kiviteli tervek. A Rév utcai helyszínt tudomásunk szerint az önkormányzat és a helyi lakosok sem támogatják. Ezt nem is vizsgálnánk. A Hajós utcai helyszín alkalmas lehet, de ha további helyszínek, ésszerű javaslatok merülnek fel, azokat is figyelembe lehet venni a tervezés során.

 –  Mit adhat a környéken élőknek a kerékpárút fejlesztése és a Kisoroszinál tervezett híd építése?

- A híd helyétől függően a kerékpárút átvezethet a településen, vagy annak csak a keleti térségét érintené. Egyértelműen nagyobb kerékpáros forgalomra lehet számítani, melyet a helyi vállalkozások, üzletek, vendéglátóhelyek ki tudnának használni.

 – Egyesek durva beavatkozásnak tartják egy híd építését Kisoroszi térségében. Ők inkább a révet fejlesztenék, szerintük egy modern, sűrűbben járó hajó is el tudná látni a forgalmat a két part között, akár még az EuroVelo 6 kerékpárosainak is. Mi erről a véleménye?

- Az EuroVelo hálózat elemein megszokott szolgáltatási szintet egy állandó kapcsolat tudná megfelelően biztosítani. Az EuroVelo 6 osztrák szakaszán például nagyon sűrűn vannak a Dunán állandó átkelési lehetőségek.

- Mennyire szempont a beruházás tervezésénél a természeti értékek és az  épített örökség védelme? Kell-e aggódniuk az itt élőknek, hogy jelentősen változik a környezet a beruházás miatt?

- Tekintettel arra, hogy a Duna-part Natura 2000 terület, a természeti értékek védelme kiemelt szerepet kap. Szigorú szabályok határozzák meg, hogy hol és milyen feltételekkel létesülhet ebben a térségben kerékpáros híd. A tervezési és engedélyezési folyamat során a Nemzeti Park és a további szakhatóságok feladata a természeti értékek és az épített örökség védelmének biztosítása.

Közös cél, hogy a híd létesítése a lehető legkisebb mértékben változtassa meg a környezetet.

A híd helyének meghatározása során fontos szempont még az ivóvízbázisok védelme is.

 – A Szentendrei-szigeten, a Kisoroszi térségben megépítendő EuroVelo6 nemzetközi kerékpárút milyen műszaki tartalommal épülne meg? Terveznek-e gátat építeni a kerékpárút miatt a Kisorosziba menő, fasor által szegélyezett út mentén?

- Az EuroVelo 6 kerékpárutat 3 méter szélességűre tervezzük. Indokolt esetben, rövidebb szakaszokon ennél keskenyebb is lehet. A Kisorosziba vezető 1113. j. országos közút mellé a 2013-2014-ben készült megvalósíthatósági tanulmány önálló kerékpárút építését nem javasolta. Ugyanakkor a tervezési folyamat során ezt a kérdést újból meg kell vizsgálni, tekintettel arra, hogy a nyári időszakban a magasabb gépjármű és kerékpáros forgalom konfliktusok forrása lehet. További probléma, hogy a 1113. j. úton nagy sebességgel hajtanak az autósok (teljesen egyenes a vonalvezetés), ami veszélyes a kerékpárosokra nézve.

Így indokolt lehet a közúttal párhuzamos önálló kerékpárút építése, de gát építését nem tervezzük.

 – Mi indokolja, hogy nem a 11-es út mellett, részletekben meglévő kerékpárút összekötésével fejlesztik az  EuroVelo 6 kerékpárutat?

- A 2013-14-ben készült megvalósíthatósági tanulmány a Duna jobb parti nyomvonal fejlesztését javasolta, akkor államtitkári döntés született erről. A Szentendrei-szigeti önkormányzatok azonban erősen lobbiztak azért, hogy az EuroVelo 6 a szigeten keresztül vezessen, ezért döntöttem úgy, hogy a kormány elé viszem a kérdést.

 – Ön tavaly nyáron interjút adott a Mandinernek, amiben megemlíti, hogy a Duna-menti kerékpárút, ha a kormány kiemelt fejlesztésnek nyilvánítja, akkor 2-3 éven belül elkészülhet. Ez az időtartam még mindig aktuális?

- Általánosságban reális lehet, azonban a Szentendrei-szigetre vezető hidak esetében ennél hosszabb idővel kell számolni.

– Mennyire gyorsítja meg a projekt megvalósítását az a tény, hogy kiemelt kormányzati beruházás lett? A kerékpárút által érintett önkormányzatoknak van-e döntési vagy véleményezési joga? Tulajdonképpen ki és hogyan dönt a kerékpárúttal, illetve a híddal kapcsolatos beruházásról?

- A kiemelt státusz az engedélyezési folyamatot gyorsítja meg. Az önkormányzatoknak a tervezés során van véleményezési és döntési joguk. A kormány döntése megszületett. A továbbiakban a tervezőkkel, az érintett hatóságokkal, helyi lakosokkal, önkormányzatokkal közösen kell megkezdeni a tervezést. Véleményünk szerint csak akkor lehet a beruházás sikeres, ha a döntő többség számára megfelelő megoldás és terv születik.

Éber Sándor

 

 

süti beállítások módosítása