Kisoroszi

Kisoroszi

Kisoroszi


2025. április 4-től a Bocco Doro fagylaltokkal bővül a Rácz Fogadó desszert kínálata.

2025. március 31. - Kisoroszi Online szerkesztő

borito_1.jpg

Révész Máriusz: Mi lesz a gyalogos-kerékpáros híddal Szentendrén?

Dunabogdány-Kisoroszi híd fontos, ezt a hidat meg fogjuk építeni.

A szentendrei gyalogos-kerékpáros híd kálváriájával az elmúlt hetekben sokat foglalkozott a sajtó. Ez nem csoda, hiszen ennek a hídnak nagy jelentősége van Szentendre városi arculatában, a mindennapi kerékpáros közlekedésben, ezáltal a mostanában egyre fontosabbnak tartott környezetvédelmi szempontok érvényesítésében, és igazán ez a híd tenné lehetővé, hogy Budapestről és a környező településekről fenntartható módon elérhető legyen a Szentendrei-sziget.

szentendre.jpg

Sok éves előkészítő munka után, sok éves egyeztetés sorozat után, most mégis eljutottunk odáig, hogy a hídból valószínűleg nem lesz semmi, és mindez annak ellenére történik, hogy a híd megépítéséhez szükséges uniós források is a rendelkezésre állnak. Érdemes röviden összefoglalni, hogy hogyan is jutottunk idáig.
2011-ben döntött a kormány arról, hogy Magyarországon is folytatni kell, meg kell építeni a Duna-menti kerékpárutat, az Eurovelo6-ot. Ausztriában ezt az ikonikus kerékpárutat rengetegen, évi több mint 300 ezren használják, nyilvánvaló, hogy érdemes ennek a kerékpárútnak a magyarországi szakaszát kiépíteni. A szomszédos Szlovákiában is így látták ezt, és a Duna bal partján már szinte végig elkészült a bicikliút. 10 év alatt lassan haladtunk előre, és ennek nem kizárólag pénzügyi okai voltak. A települések általában ragaszkodtak ahhoz, hogy az Eurovelo6 keresztülhaladjon a lakott területen, akkor is, ha a gáton például sokkal egyszerűbb lett volna vezetni, és még olyan helyeken is küzdöttek ezért, ahol a faluban az adottságok miatt nem állt rendelkezésre megfelelő szélességű hely a bringás út megépítésére. 2014-re elkészültek a tanulmánytervek, de az önkormányzati választások miatt sok településen új testület alakult, és a korábbi vezetés által jóváhagyott nyomvonalakat elkezdték felülvizsgálni. A vízügyet érintő területeken pedig hosszú ideig arról folyt a vita, ki legyen a kerékpárút üzemeltetője.
Már ebben a 2014 előtt elkészült tanulmánytervben szerepelt a gondolat, hogy a Szentendrei-szigetet két híddal érdemes lenne bekapcsolni a hálózatba, ami nem csak a bringás turisták, hanem a szigeten lakók életét is nagyban megkönnyítené. Az első hidat a sziget északi végénél Dunabogdány és Kisoroszi, a másodikat Szentendre és Szigetmonostor között javasolták. A szigeten lévő települések lelkes támogatói lettek az elképzelésnek, a Dunabogdány és Szentendre közötti jobb parti települések pedig reménykednek, hogy a még a nehezen megoldható szakaszok ellenére is, idővel náluk is végig ki fog épülni a kerékpárút.

Nyugodtan elmondhatjuk, hogy Szentendre és Szigetmonostor önkormányzatainak választásokon átívelő álma, hogy a várost és a Szentendrei-szigetet híd kösse össze.

A szigetmonostoriak már az M0-ás híd építésekor ígéretet kaptak (azzal a feltétellel járultak hozzá a forgalomba helyezéséhez), hogy a jövőben megvalósul a közúti összeköttetés. Szentendre képviselőtestülete pedig több körben is tárgyalt a gyalogos-kerékpáros híd létesítéséről. Amikor a Hegyen-Völgyön Konzorcium elkészítette az EuroVelo6-os, Duna-menti kerékpárút nyomvonal és tanulmányterveit, akkor két lehetséges helyszínt jelölt meg. Az egyik északabbra a Határcsárdánál volt, a másik délebbre a belvároshoz közelebb.

Szentendre képviselőtestülete 2014. április 17-én, (ez a kettővel ezelőtti testület) a Duna felett átívelő gyalogos és kerékpáros híd kapcsán a következő határozatot hozta:

„elfogadja a tervezett, kizárólag csak gyalogos és kerékpáros forgalmat biztosító „gyalogos és kerékpáros híd” elsőszámú prioritásként történő helykijelölését a Belvárosi Duna korzó északi részénél, tekintettel a várható idegenforgalmi, kulturális hozadékára, amelyet kiemelt látványbeli helyzeténél fogva a legmagasabb szintű szakmai és művészeti elvárások szerint szükséges megtervezni és megvalósítani.”

A határozatot a képviselő-testület 14 egyhangú szavazattal hozta meg, és ezt megszavazta Fülöp Zsolt, Szentendre jelenlegi polgármestere is.
2016-ban kormánybiztosi megbízásomat követően megkeresett a két önkormányzat, és a körzet országgyűlési képviselője Hadházy Sándor, hogy támogassam a két híd megvalósulását. Számos egyeztetést folytattam az önkormányzatok vezetőivel, mert a szigetmonostoriak szerették volna, ha autós közlekedésre is alkalmas híd épülne, a szentendreiek erről hallani sem akartak. Végül a szentendrei álláspontnak megfelelően sikerült megegyeznünk, egy kizárólag gyalogos-kerékpáros hídban. Időközben egyeztettünk Dunabogdány és Kisoroszi elöljáróival is, ez alapján készítettük el a kormány-előterjesztést, végül a kormány némi vita után elfogadott.
A kormány döntését követően a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt., továbbiakban NIF, kapta meg a feladatot, hogy készítse el a híd engedélyes és kiviteli terveit.

Szentendre kérésének megfelelően nem az olcsóbban és egyszerűbben megvalósítható függőhíd, hanem felsőpályás vezetésű hídra vonatkozóan készültek a tanulmánytervek.

(Szerintem egyébként a függőhidak egyáltalán nem nyújtanak rosszabb látványt, sőt sokkal inkább ezeket tudjuk felidézni, és inkább hozzátesznek a város látképéhez, de elfogadtuk Szentendre kérését.) A híd helyszínének pontos kijelöléséhez el is készítették a tanulmányterveket, és az önkormányzatok által támogatott helyszínek elsőfokon megkapták a szükséges környezetvédelmi engedélyeket. Mindkét híd környezetvédelmi engedélyét megtámadták, és másodfokon megváltoztatták a döntéseket.

A NIF mindkét híd esetében a másodfok által kifogásolt részletek áttervezésével, az elsődlegesen támogatott helyszínekre szerette volna elkészíttetni a terveket, de mielőtt kiírta volna a közbeszerzést, egyeztetett az újonnan megválasztott testületekkel.


A NIF jelezte az önkormányzatoknak, hogy az uniós forrásokkal legkésőbb 2023-ban el kell számolni, előtte el is kell készülnie a hídnak, ezért 2019 december elején mindenképpen el kell indítania a tervezői közbeszerzést, különben a kivitelezéssel ki fogunk csúszni az időből. (Eddigi tapasztalataim szerint a kerékpárút-építéseknél szinte soha nem sikerült a vállalt határidőket tartani, így aggasztó, hogy a NIF már az elején is kevésnek tartja a rendelkezésre álló időt.)
Együtt ültünk le az önkormányzatok vezetőivel, nagy meglepetésünkre Szentendre vezetői időt kértek az elképzelések tanulmányozására. A Szentendrei Önkormányzat először azt jelezte, hogy december közepére lesz álláspontja arról, hogy melyik helyszínen szeretnék a hidat, azután január közepére ígérték, majd a következő találkozásunkkor Polgármester úr hosszú bizonytalankodás után, végül azt jelezte, hogy az a problémájuk, hogy a Duna-korzón áthalad a kerékpárút.
Bevallom, én nem teljesen értettem az önkormányzat álláspontját. A Duna parton jelenleg autók közlekednek, parkolók vannak, meglehetősen széles a korzó. Ausztriában és Magyarországon is sok helyen, ennél sokkal kisebb felületeken is kiválóan meg tudják oldani a gyalogos kerékpáros együttélést. De a leglényegesebb: Szentendrén akkor is keresztül kell vezetni a kerékpárutat, ha nem épül meg egyetlen híd sem. A Duna menti kerékpárút híd nélkül is eléri a várost,

Leányfalutól Szentendréig most is van kerékpárút, és nyárra kész lesz a régóta várt Budapest-Szentendre kerékpárút is.

Ezenfelül Szentendrének is elemi érdeke lenne, hogy az északi városrészeiről is biztosítsa a HÉV végállomás biztonságos megközelítését. Akkor is meg kell oldani a belvárosban a kerékpárút átvezetését, ha a Határcsárdánál van a híd, és akkor is, ha a belvároshoz közelebb épül a híd és akkor is, ha nincs híd. Amikor ezt próbáltuk elmagyarázni, akkor javasolták, hogy a híd helye a belváros előtt a Postás strandnál legyen. A NIF képviselői és a tervezők elmondták, hogy ez biztos nem kapna engedélyt, mert érintené a sziget teljes ivóvíz bázisát. Ekkor abban állapodtunk meg, hogy január 31-ig kialakítja az önkormányzat az álláspontját.

Néhány nappal a megbeszélésünk után értesültem, hogy az önkormányzat népszavazást szervez a kérdésben, és március elején adna választ arra, hogy hol szeretné a hidat. A népszavazás fontos demokratikus intézmény, de ebben az időszakban már teljesen értelmetlen, ugyanis a forrás a híd építésére addigra elvész. Azóta az is kiderült, hogy

a Szentendrei Önkormányzat választható lehetőségként kínálja fel a híd építésének a helyszínét a Postás strandnál. Ez azért furcsa, mert jelenleg ilyen alternatíva nincs! Ez egyszerűen a választók átverése. Mivel a stranddal szemben van a szigeten az ívóvízbázis, ami Budapest vízellátásának jelentős részét biztosítja, jelenleg nincs esély arra, hogy ez a híd a szükséges engedélyeket megkapja. Ha valaki erre szavaz, az valójában egyenértékű azzal, hogy ne legyen kerékpáros-gyalogos híd Szentendrén, még akkor is, ha lenne elegendő idő.

A Szentendrei Önkormányzat, ha ezt ennyire fontosnak tartja, már tisztességes és korrekt kérdésekkel rég kikérhette volna a lakosok véleményét. Kívülről egyre inkább úgy tűnik, hogy az önkormányzat úgy akarja megakadályozni a gyalogos-kerékpáros híd építését, hogy közben ne kelljen nemet mondania.
Sőt, ha megnézzük az önkormányzat honlapján a különböző lehetőségek mellett és ellen szóló érveket, akkor eléggé úgy tűnik, hogy próbálják a kerékpárosok ellen hergelni a közvéleményt. Hátrányokként ilyen állítások szerepelnek: „a kerékpárforgalom a Duna korzót szeli át, várhatóan súlyos gyalogos-kerékpáros konfliktusokat generálva, vagy ellehetetleníti a Duna szabad megközelítését”. Érdemes elmenni Ausztria Duna-menti településeire, ahol mindenhol, a szentendrei korzónál sokkal kisebb területen is meg tudták oldani az együttélést, és ez sehol nem okoz problémát, nem érzik a települések, hogy elvágnák őket a Dunától.
Vagy a híd építésének elmaradásának előnyei mellett ilyen érvek szerepelnek: „ nem gyorsul fel a szigeti ökoszisztéma egyensúlyának romlási folyamata”.
Erre nehéz mit mondani, hiszen az ökoszisztémát éppen az rombolja, hogy a szigeten lakók ma szinte kizárólag autókkal tudnak bejutni Szentendrére és Budapestre. Szentendre városát ma olyan pártok irányítják, akik több helyen klímavédelmi vészhelyzetet hirdettek, itt viszont éppen megakadályozzák, hogy klímavédelmi szempontból is fontos beruházás megvalósuljon!

Szigetmonostorról és Pócsmegyerről naponta 120 gyerek jár Szentendrére vagy Budapestre középiskolába, és 1500-2000 ember munkába. A 11-es úton minden nap hatalmas dugók vannak! Biztos, hogy kevéssé rombolná az ökoszisztémát, ha ezeknek a diákoknak, dolgozóknak egy része autó helyett bringával járna iskolába, munkába vagy a HÉV végállomásra.

(Szerintem még Tahiból is sokan választanák a biciklizést a dugóban állás helyett.)
Egy másik érv a híd ellen: „megnyílik az út a közlekedési kapcsolat újragondolása és – szükségszerűen – egy új térségi együttműködés előtt, és ehhez – jó eséllyel – Európai Uniós fejlesztési források is megpályázhatók lesznek”.
Ebben az esetben térségi együttműködési lehetőségek megnyílásával és közlekedési kapcsolat újragondolásával érvelni a híd ellen? Hát… Akárhányszor újragondolhatjuk a közlekedési kapcsolatokat, mindig az fog kijönni, hogy kellene egy gyalogos-kerékpáros híd.

Szentendrének, mint a környék legnagyobb városának térségi felelőssége is van, de új térségi együttműködést azért nehéz lesz úgy kialakítani, hogy jól kiszúrunk a szigetmonostoriakkal és pócsmegyeriekkel, hiszen épp a gyalogos-kerékpáros híd építésének ellehetetlenítése akadályozza a fenntartható, környezetbarát közlekedési kapcsolatuk kialakítását.

Meggyőződésem, hogy a Szentendrei Önkormányzat ezzel a magatartásával súlyos hibát követ el!

Meggyőződésem, hogy Szentendréhez bármelyik helyszínen hozzátesz egy gyalogos-kerékpáros híd!

Ha ez a belvárosi helyszínen valósulna meg, a város vonzerejét növelné, a korzó meghosszabbításaként funkcionálna, és nagyon sokan sétálnának, andalognának a hídon, és kinyitná a szentendreiek számára a szigetet. A híd építésének elmaradása nyilván rosszat tenne a kerékpáros turizmusnak, hiszen késleltetné az EuroVelo 6 magyar szakaszának megépítését, nem beszélve arról, hogy itt Budapest határában mindenképpen érdemes lenne elérhető bringás célponttá tenni a Szentendrei-szigetet.

A híd építésének elmaradása merénylet lenne Szigetmonostor és Pócsmegyer lakosaival szemben, akiket ezzel megfosztanánk a lehetőségtől, hogy kerékpárral kényelmesen elérjék a 3-4 km-re levő HÉV végállomást, és merénylet a környezetvédelmi szempontokkal szemben is, hiszen ezek a lakosok továbbra is kénytelenek lesznek 15-20 kilométert kerülni, visszaautózni Tahitótfaluig, ahonnan azután a dugóban Szentendrén keresztül juthatnának el Budapestre.

(Én biztos jobban örülnék, ha 100 autó helyett 100 bicikli jönne át a városomon.)

A Szentendrei-híd megépítésének elmaradása turisztikai nézőpontból megkérdőjelezi a Dunabogdány-Kisoroszi híd szükségességét, de minden szempontot mérlegelve úgy döntöttünk, hogy fontos a sziget és a jobb part összekötése, és ezt a hidat meg fogjuk építeni.

Összefoglalva: az önkormányzatok több cikluson keresztül dolgoztak azért, hogy legyen híd Szentendre és a Szentendrei-sziget között. Hosszú viták után megegyezés született, hogy ez a híd gyalogos-kerékpáros híd lehet. Minden kérdést az önkormányzatok vezetőivel döntöttünk el, én személyesen legalább 8-10 alkalommal vettem részt egyeztetéseken, és a tervezők, a NIF munkatársai pedig még számtalan alkalommal. A kormány támogatta az önkormányzatok kérését, és uniós forrásból a szükséges összeget biztosította. Az uniós forrásoknak azonban nagyon szigorú elszámolási határideje van. A Szentendrei Önkormányzat a harmadszorra módosított határideig sem döntött arról, hogy milyen helyszínen támogatja a híd megépítését.
A NIF azt állítja, hogy számításai szerint a híd megépítése közbeszerzésekkel, engedélyeztetéssel, kivitelezéssel már nem fér bele a rendelkezésre álló időkeretbe. Én semmiképpen sem szeretném, ha ez az uniós forrás elveszne a kerékpározás számára, ezért a NIF-fel és a Pénzügyminisztérium Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program Irányító Hatóságával, a február 17-ével kezdődő héten, kénytelenek leszünk eldönteni, milyen közép-magyarországi kerékpárút-fejlesztésre csoportosítjuk át az itt felszabaduló forrásokat. Ha valamilyen csoda folytán Szentendre képviselő-testülete addig képes lenne eldönteni, hogy melyik helyszínen támogatja a híd megépítését, ígérem, a NIF-fel és a Pénzügyminisztériummal még egyszer végigszámoljuk az időkeretet, mert továbbra is kiemelt fontosságú feladatnak érzem a Szentendrei-sziget gyalogos-kerékpáros feltárását. A Szentendrei-híd szolgálná a szentendreiek kikapcsolódását, a környékbeliek napi munkába járását, a budapesti biciklisek hétvégi pihenését, és a külföldi kerékpáros turisták hosszú távú túráit. Amennyiben a híd most nem épül meg, újabb hosszú éveket veszítünk, és az elszalasztott lehetőségek nagy könyvét egy újabb sorral gazdagítjuk.

 Forrás: Révész Máriusz Facebook 

Szent István napi programok Kisorosziban

2019. augusztus 15-20.

dji_0138.jpg

  SZIGETCSÚCS ZENEI SZÍNPAD           

Nyári zenés esték a Rácz Kertben!

Augusztus 15. csütörtök 19 -21 óra

SZEMEK ZENEKAR koncert,  Balogh Géza – gitár, ének, Zarubay Bence - ének, szájharmonika, fuvola,  Potys Róbert – gitár Horváth Márton – basszusgitár, Bolló Gergő – dob.

Dalok egy utazó szemszögéből, az úton látottakról, és az út közben átélt érzésekről, lelkiállapotokról. Felismerések, melyek a nagyvárosi éjszakákban születtek. Elbeszélések, fotóalbumok világát idéző hangulatképekben, progresszív blues-rock zene kíséretében.

 

Augusztus 17. szombat 19:30 -21 óra

MILÁN ACUSTIC koncert (a nagy sikerre való tekintettel  újra, közkívánatra

 

  SZIGETCSÚCS KERTMOZI                

Nézz filmeket a csillagos ég alatt!

Augusztus 16. péntek 21 óra

KINCSEM magyar romantikus kalandfilm

Blaskovich Ernő mindenét elvesztette a szabadságharc után. Céltalan, kicsapongó életet él, amikor egy nap megjelenik élete nagy lehetősége, Kincsem, a csodaló, akivel sikert sikerre halmoz az európai lóversenypályákon.

 

Augusztus 18. vasárnap 21 óra  

ROLLING STONES Scorsese szemével Shine a Light amerikai-angol koncertfilm 

Két rendhagyó koncertet adott 2006 őszén a világhírű Rolling Stones rockegyüttes a New York-i Beacon színházban. Ezen nemcsak különleges vendégszereplők - Jack White a White Stripes együttesből, Christina Aguilera és Buddy Guy - működtek közre, hanem olyan számokat is játszott a csapat, amelyet élőben még sohasem adtak elő. A koncertfelvételek mellett ritka archív képek, valamint kulisszák mögött készült felvételek és interjúk is láthatók. A különleges zenés film addig még soha nem látott helyzetben mutatja be a Rolling Stones-t a színpadon és a színpad mögött.

 

Augusztus 20. kedd 21 óra

ISTVÁN, A KIRÁLY, magyar zenés film

A rockopera főhősei az első magyar király, István, aki az országot a keresztény Európába integrálta, és a törzsi-nemzetségi kötelékekhez ragaszkodó, az ősi tradíciókat őrző-védelmező Koppány.

 

 KISOROSZI HŐSÖK TERE:           

 

Augusztus 19. hétfő:

KIS DUNA-ÜNNEP 

11 óra                              Államalapító Szent István király ünnepe, Millenniumi emlékmű

14 óra                              Sportpark avató

14-17 óra                        Családi- és gyermekprogramok

15-17 óra                        Halfőző-verseny

19-21 óra                        Latin gitárest Mediterrán Duó, Szűcs Antal Gábor, Horváth János

21:30 -24 óra                 Rácz Fogadó: Sanzonest Orbán Borival és Pánczél Kristóffal

21:30 - 24 óra                Dréher Söröző: Rácz Kati koncert

22-02 óra                        Sziget Pizza: Jazz est

SANZONEST A RÁCZ FOGADÓBAN Orbán Borival és Pánczél Kristóffal

2019. augusztus 19-én 21.30 órakor

Bori és Kristóf ,Tanítvány és tanár? Tűz és víz? Énekes és zongorista? Nő és férfi? Orbán Bori és Pánczél Kristóf duója ha nem is válaszol, de újra és újra kérdez. Kérdez a színpadon, a tévében; színházban, kulturális fesztiválokon, fővárosban és kis falvak szívteljes közönsége előtt. Bori énekel. Sanzont, kuplét, régi olasz slágereket, de elsősorban Borit. Kristóf zongorázik és énekel is, ha a sors úgy hozza, diplomáján úgyis ez áll: „Énekművész, -tanár”. Muzsika.

bori_plakat_racz_fogado-_vagott.jpg

A Rácz Fogadó és Étterem hazai halételekkel készül a Kis Duna-ünnepre

  • Akasztói pontykocsonya savanyított lilahagymával, dunabogdányi kovászolt kenyérrel
  • Szürkeharcsa steak, illatos pilisi gombákkal, mini tejfeles lángossal
  • Narancsos - kardamomos sörtészában sült nyurgaponty, nyárvégi Othellós salátával
  • Bőrös fogasfilé szarvasgombás burgonyapürével, fonnyasztott spenóttal fehérboros – tejszínes sáfránymártással
  • Harcsapaprikás túrós csuszával
  • Kapros- túrós lepény
  • Fűszeres körtetorta házi vanília fagylalttal

 

Asztalfoglalás, információ:

2024 Kisoroszi, Hősök tere 3.

infó@raczfogado.hu

+ 36-30-444-7103, +36-26-365-638

Elkészült az Eurovelo 6 kerékpáros útvonal Visegrád-Dömös – Szentendre közötti szakaszának környezeti hatásvizsgálata.

Elkészült az Eurovelo 6 kerékpáros útvonal Visegrád-Dömös településhatár – Szentendre közötti szakaszának létesítésére vonatkozó környezeti hatásvizsgálata. Az üggyel kapcsolatban közmeghallgatás tart a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala

Időpont: 2019. május 6. 14 óra

Helyszín: Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal Díszterem

                2000 Szentendre, Városház tér 3.

Az alábbiakban kivonatokat közlünk az Akusztika Mérnöki Iroda 407 oldalas tanulmányából. A tanulmány innen tölthető le 

A híd terveket a SPECIÁLTERV Építőmérnöki Kft. készítette

hid_3_2.png

 

ferde_legi_foto.pngferdekabel_rajz.pngferde_foto.pngiv_hid_legi_foto.pngiv_hid_rajz.pngivhid_foto.pngfuggo_legi.pngfuggo_hid_rajz.pngfuggo_hid_foto.png

 8. melléklet: Hídtervek Kisoroszi – Dunabogdány összekötésére (HÍD-I, HÍD II és HÍD-III elhelyezési változatra vonatkozó szakaszjelöléssel) három változatban

3.4 Kisorosz-Dunabogdány szakasz (Kisoroszi hídhelyek)

A hídhelyszínek vizsgálati szempontjai:

  • Közlekedés, városszerkezetbe illesztés
  • Hajózási körülmények, előírások
  • Vízügyi körülmények, előírások
  • Felszín alatti vízbázis védelem
  • Híd pályaszintek és terepszintek viszonya

3.4.1 HÍD-1 helyszín

A helyszín Kisoroszi, Rév utca vonalában; Szentendrei-Duna-ág 29+940 fkm-nél találhatóA Duna-híd Kisoroszi felőli hídrámpája a Rév utcába érne le. Ez az utca közlekedése szempontjából kedvezőtlen, mivel az utcában lévő ingatlanok kiszolgálása ellehetetlenül. A gyalogos-kerékpáros híd létesítése miatt a jelenleg üzemelő rév megszüntetése indokolt.

3.4.2 HÍD-2 helyszín

A helyszín a 487/2 hrsz-ú Kisoroszi közigazgatási területén lévő ingatlan vonalában, Szentendrei-Duna-ág 29+840 fkm-nél található A Duna-híd Kisoroszi felőli hídrámpája az önkormányzat tulajdonában lévő 487/2 hrsz-ú ingatlan területére érne le. Az ingatlanon kialakított kerékpárforgalmi nyomvonal kapcsolódna Kisoroszi Széchenyi utcai kerékpárforgalmi nyomvonalához. A gyalogos-kerékpáros híd létesítése miatt a jelenleg üzemelő rév megszüntetése indokolt. A Duna jobb partján a híd Dunabogdány közigazgatási területére érne le az Áprily Lajos völgyből kijövő patak térségébe.

3.4.3 HÍD-3 helyszín

A helyszín a Hajós utca, Szentendrei-Duna-ág 29+350 fkm-nél található.Kisoroszi közigazgatási területén a Hajós utca vonalában érne le a hídrámpa. E változatnál a kisoroszi kerékpárforgalmi nyomvonal-szakasza a települést lényegében elkerülné. Ez a település közlekedési és gazdasági érdekszempontjai miatt nem szerencsés.

Dunabogdány - Kisoroszi hídhelyek

I. változat: Kisoroszi, Rév utca vonalában (29+940 fkm),

II. változat: Kisoroszi 487/2 hrsz. ingatlan vonalában (29+840 fkm)

III.  változat: Kisoroszi, Hajós utca vonalában (29+350 fkm).

 

Szempont

I. változat

II. változat

III. változat

vízügyi körülmények, árvízvédelem

kedvezőtlen

kedvező

kedvező

felszín alatti vízbázis védelem

megfelelő

megfelelő

kedvezőtlen

városszerkezetbe illesztés

kedvezőtlen

kedvező

kedvezőtlen

hajózási körülmények

kedvező

kedvező

kedvező

vízügyi körülmények, árvízvédelem

kedvezőtlen

kedvező

kedvező

felszín alatti vízbázis védelem

megfelelő

megfelelő

kedvezőtlen

hídpálya-szintek és terepszintek viszonya

megfelelő

megfelelő

kedvezőtlen

nettó építési költség (millió Ft)

1 050

1 150

1 300

 

Összefoglaló

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpáros útvonal Dömös és Szentendre közti szakaszára előzetes vizsgálati dokumentációt nyújtott be az illetékes környezetvédelmi hatósághoz, Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályára, melyet a hatóság főleg táj- és természetvédelmi okokra hivatkozva elutasított és környezeti hatástanulmány elkészítését írta elő.

A tanulmány elkészítése során a vizsgált területen több nyomvonal változat lehetséges létesítését vizsgáltuk meg környezet- és természetvédelmi szempontok alapján.

A vizsgálatok alapján összefoglalóan az alábbiakat mondhatjuk el a nyomvonalak valamint a hídhelyek tekintetébe.

Levegőtisztaság-védelem: Beruházás levegőtisztaság védelem tekintetében környezetvédelmi érdekeket nem sért. Építés időszakában az építés következtében időszakos mértékben a levegő minősége az építési terület környezetében. Üzemelés során légszennyezettség növekedésével nem kell számolni.

Zajvédelem: Beruházás zajvédelem tekintetében környezetvédelmi érdekeket nem sért. Építés során az építési terület környezetében zajkibocsátás növekedésével kell számolni. Üzemelés során a kerékpárúttal kapcsolatban többlet zajkibocsátással nem kell számolni.

Talajvédelem: A beruházás a nyomvonal által érintett terület esetében (ahol építési tevékenység fog folyni) ott a talaj véglegesen sérülni fog. Építés ideje alatt normál üzemmenet tekintetben talajszennyezettségével nem kell számolni. Környezetvédelem tekintetében a tervezett létesítmény megvalósítható.

Vízvédelem: A tervezett beruházással összefüggésben vízvédelem tekintetben az árvízvédelmi és vízbázisvédelmi kérdéseket jártuk körbe. A tervezés során az egyes építményeket árvízvédelmi szempontból a MÁSZ-hez igazították (hidak) illetve a meglévő építmények magassági szintjeihez. A 6.2.4 fejezetben bemutatásra kerültek azok a szakaszok, amelyek a nagy vízi mederkezelési terv alapján érintettek.

Vízbázis védelem tekintetében a megvizsgálásra került az egyes szakaszok valamint a hídhelyek vízbázis védelmi védőterületi érintettség. Azokon a szakaszokon melyeken belső védőterületet érint az útszakasz, ott a jogszabályi építési tiltás miatt kerékpár út megvalósulása jelenleg nem megvalósítható (D-6, D-8, P-7, P-9, SZM-9, SZM-13, SZM-14). Hídhelyek tekintetében a Szentendrénél a hídhelyek vízbázis belső védőterületet érintenek (Kivétel a Szentendre Határcsárda). Ezeken a helyeken jelenleg híd építése jogszabályi tiltás miatt nem lehetséges. A tanulmányban kifejtésre került hogy bizonyos műszaki és hatósági eljárások és engedélyezések következtében ezen tiltásokat fel lehet oldani (6.4 fejezet), viszont ezen engedélyezések tervezési feladatok rendkívül hosszadalmasok és költségigényesek. Ezzel összefüggésben egyeztetések történtek az engedélyessel. Mivel a területen kis területi igényű beavatkozás történne ezért várhatóan a felszín alatti áramlási viszonyokban jelentős változások melyek a vízbázisra negatív hatással járnának nem valószínűsíthetőek.

Építési fázisban normál üzemmenet mellett a felszíni és felszín alatti vizek minősége és mennyisége nem romlik.

Üzemeltetés során kerékpáros használatból a felszín alatti vizek nem veszélyeztetettek.

Tájvédelem: A tervezett, új kerékpárút-szakasz részben védett természeti területen és NATURA 2000 területen valósul meg. A területigénybevétel érinti az országos ökológiai hálózat területét is. A tervezett nyomvonal egyedi tájértéket nem veszélyeztet. A tervezett nyomvonal követi a terepadottságok vonalvezetését, többnyire a meglévő nyomvonalas létesítmény (műutak) mellett fog húzódni. A tervezett kerékpárút csak a szükséges mértékű zöldfelületi igénybevétellel fog megépülni.

Természetvédelem: A Részletes Környezeti Hatásvizsgálat Élővilág-védelmi fejezete az Eurovelo 6 kerékpáros útvonal Dömös – Szentendre szakasz fejlesztésével érintett területeken végzett botanikai-zoológia és természetvédelmi kutatási eredményeket, ill. az eredmények kapcsán kialakított szakértői véleményeket, javaslatokat tartalmazza. A hatásvizsgálati dokumentáció készítésének célja a tervezett fejlesztés által érintett terület természeti értékeinek feltérképezése, a természeti értékekre gyakorolt hatások meghatározása és a fennmaradásuk, megőrzésük érdekében hatáscsökkentő, kármérséklő intézkedések, javaslatok megfogalmazásain romlik kis A tervezett fejlesztés egyes rész szakaszai közvetlenül érintik a Duna-Ipoly Nemzeti Park területét, érintik és határosak a Pilis és Visegrádi-hegység (HUDI20039), a Szigeti homokok (HUDI20047). Duna és ártere (HUDI20034) nevű kiemelt jelentőségű természetmegőrzési, valamint a Börzsöny és Visegrádi-hegység (HUDI10002) különleges madárvédelmi területtel, továbbá az Országos Ökológiai Hálózat (Nemzeti Ökológiai Hálózat) különböző övezeti besorolásba tartozó területeivel.

Az élővilágvédelmi felmérésre valamennyi nyomvonal változat esetében 2018. május és október hónapok közötti időszakban került sor. A felmérés során azonban alaposabb vizsgálatokra, élőhely térkép készítésre elsősorban a természetvédelmi szempontból érintett szakaszok esetében került sor.

A vizsgálat a rovar-, kétéltű-, hüllő-, madár és emlősfajok jelenlét-hiány kimutatására, érintett állománynagyságok felmérésére irányult. A mintavételi helyek úgy kerültek kijelölésre, hogy az a kerékpárút tervezett nyomvonala által érintett, vagy környezetébe eső legértékesebb élőhelyekre, pl. a Duna menti puhafás fűz-nyár ártéri erdő foltok, vagy a homoki gyepfoltok területére essenek. Továbbá a várható természetvédelmi hatások pontosabb megítéléséhez, értékeléséhez a Duna-Ipoly Nemzeti Park rendelkezésre bocsájtotta az Igazgatóság Biotikai Adatbázisából a tervezési szakasz környezetében előforduló védett, vagy védendő faj adatokat.

Az élőhely térképezés eredményeként megállapítható, hogy a tárgyi tervezési szakaszok a visegrádi-dunabogdányi szakaszon többé-kevésbé közvetlenül a 11. sz. főúttal párhuzamosan, túlnyomórészt a meglévő kerékpárút, műút, vagy földút nyomvonalán haladnak. Rövidebb, új kiépítésű szakaszon a műút melletti jellegtelen üde gyepet érintik (elkerülve a jelölő élőhelyként nyilvántartott keskeny fűz-nyár ártéri erdősávot). Dunabogdány és Kisoroszi között a híd kialakítás kapcsán azonban elkerülhetetlen a Natura 2000 jelölő élőhely, a 91E0 kódjelű fűz-nyár ártéri erdő hídváltozatonként eltérő mértékű érintése. Kisoroszi és Tahitótfalu közötti szakaszon a tervezett változatok a 1113. jelű úttal párhuzamosan, közvetlenül az út mellett haladnak. Ez esetben is a leggondosabb tervezés mellett szintén elkerülhetetlen egyes rövidebb szakaszokon Natura 2000 terület és egyben a kiemelt jelentőségű jelölő élőhely, a 6260 kódjelű homoki gyepek érintése. Az érintettség mértéke mind a jelölő élőhely, mind az országos és közösségi jelentőségű védett fajok száma, állomány nagysága tekintetében változatonként eltérő. A terepi felmérések egyértelműen a 1113. jelű út északi oldalán vezetett változat esetében mutatnak lényegesen kisebb mértékű károkozást. Ennek mértéke pedig az Útügyi Műszaki Előírásoktól való eltéréssel tovább csökkenthető. Tahitótfalu – Pócsmegyer – Szigetmonostor között a változatok a meglévő műút, földút hálózat, vagy az árvízvédelmi töltés nyomvonalát követik. Az egyes változatok egészen a Szigetmonostor – Szentendre között kialakítandó híd változatokig természetvédelmi szempontból kevésbé problémás élőhelyeket érintenek. A tervezési szakaszok antropogén hatással különböző mértékben érintett, de alapvetően jellegtelen üde, vagy félszáraz gyepsávokat, kisebb szakaszon akác dominálta telepített, vagy spontán eredetű fasort, nem őshonos fafajok spontán állományait érintik. Az árvízvédelmi töltés mentett oldalára eső szakaszok is többnyire a meglévő földutak mellett, rendszeresen taposott gyepen haladnak. Ezen a szakaszon a tervezett fejlesztés nyomán hazai védett vagy közösségi jelentőségű faj, állományának pusztulása csak minimális mértékben következik be. A dunai hídváltozatok esetében szintén elkerülhetetlen a Natura 2000 jelölő élőhelyként is nyilvántartott 91E0 kódjelű fűz-nyár ártéri erdő hídváltozatonként eltérő mértékű érintése.

A hatásterület környezetében a felmérések során számos védett állat- és növényfaj előfordulását sikerült kimutatni. Az egyes állatcsoportok esetében általánosan elmondható, hogy a hatásterületen a tágtűrésű, zavarást jól toleráló taxonok mellett a speciális élőhely-kínálatnak és a jelenlegi zavartalanságnak köszönhetően számos ritka, értékes fajok is megtalálható. Az élőhelyekhez hasonlóan az egyes változatok esetében azonban eltérő mértékű a védett fajok számának, állományának érintettsége. Ennek mértékét, hatását változatonként értékelve a hatásvizsgálati dokumentáció részletesen tartalmazza.

Általánosságban elmondható, hogy a tervezési terület közvetlen hatásterületén – a dunai hídkeresztezések kivételével – az antropogén eredetű zavarás szintje a folyamatos közúti forgalomból fakadóan jelentős. A kivitelezés során a zavarás növekedése időleges időlegesen megnövekszik. A zavaró hatással leginkább a madarak és a vadállomány esetében kell számolni veszélyforrásként. Az ízeltlábúak, kétéltűek, hüllők esetében a zavarás negatív szerepe csekély. A kerékpáros forgalom megjelenése, a kerékpárút későbbi rendszeres üzemelés során egyenletes terhelés várható, ahol már nem kell számolni az építésből eredő időszakos zavaró hatásokkal. A kerékpáros forgalom megjelenése pedig nem jár olyan jelentős mértékű zaj- és rezgésterheléssel, hogy emiatt további elvándorlások következnének be.

Országhatáron átnyúló hatásokkal nem kell számolni.

 

 

 

Áder János: a 21. század a víz évszázada lesz

Míg a 20. század az olaj évszázada volt, addig a 21. század a víz évszázada lesz - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök szerdán Pécsett. Az államfő a pécsi Leőwey Klára Gimnázium diákjainak Fenntarthatósági témahét keretében tartott rendhagyó tanórán kiemelte: a Föld népessége az elmúlt száz évben három és félszeresére nőtt, miközben a vízfogyasztás kétszer olyan gyorsan növekedett, mint ahogy a népességszám.ader_pecs_gimi_kicsi.jpgÁder János köztársasági elnök előadást tart a klímaváltozásról a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban 2019. március 20-án. MTI/Sóki Tamás

Ma a világon 2,5 milliárd ember él súlyosan vízhiányos területen - hívta fel a figyelmet Áder János.  Megjegyezte: ha nem változtatunk vízkezelési szokásainkon, akkor 2050-re, az akkori - jelenleg 10 milliárdosra becsült - népesség fele fog súlyosan vízhiányos területen élni.

A vízszennyezésre kitérve közölte, hogy főként az eldobható palackok használatának köszönhetően, az indiai szubkontinens nagyságával megegyező hulladéksziget úszik a világ óceánjain.

A tengerekben széttöredező PET-palackok pedig "végérvényesen elszennyezik" a sós vizek élővilágát

- tette hozzá.

Az államfő méltatta, hogy a Leőwey Klára Gimnáziumban szerdán két ivókutat adtak át, hogy környezettudatosság jegyében csökkentsék a PET-palackok felhasználását.

Az ipari és főként a fejlődő országokban jellemző kommunális vízszennyezés egészségügyi következményeiről is szólva Áder János úgy fogalmazott:

"azok a folyók, amelyek korábban még az élet forrásai voltak (.), bűzös szennyvízcsatornákká alakultak át".

Az ENSZ adatait idézve közölte: naponta 14 ezer ember hal meg a szennyezett víz miatt kialakuló betegségekben, ami vezető halálokot jelent.

Áder János szerint megoldást kell találni arra, hogyan tudjuk hosszú távon, környezet- és költségbarát módon biztosítani a megtermelt, de az adott pillanatban fel nem használt energia tárolását, s miként lehetne javítani a vízgazdálkodást a hatékonyabb mezőgazdaság érdekében. Az államfő a vállalati megoldások között magyar fejlesztésű organikus és napelemes víztisztító művek működési elvét osztotta meg hallgatóságával.

A diákok kérdéseire válaszolva Áder János egyebek mellett szólt az árvízi védekezés kapcsán a Tiszán létesítendő szükségtározók fontosságáról, továbbá jelezte, hogy a kormány a korábbi 100 ezer hektárról rövid időn belül 300 ezer hektárra kívánja emelni az öntözéses agrárgazdálkodásba bevont terület nagyságát.

Szintén kérdésre válaszolva a köztársasági elnök kifejtette: ha a 2015-ös párizsi klíma-megállapodás minden vállalását teljesítjük, még akkor is messze vagyunk attól, hogy a földfelszín hőmérsékletének emelkedése 2 Celsius fokon maradjon. Álláspontja szerint elsősorban a teljes szén-dioxid-kibocsájtás 80-85 százalékáért felelős "top tíz, top húsz" szennyező ország esetében kellene még több eredményt elérni.

Áder János előadása során többször kérdéseket intézett hallgatóságához, amelyekre a tanulók okostelefonjuk segítségével válaszolhattak.

kep_gimi_mobil.jpg

Az államfő és felesége a rendhagyó tanóra után megtekintette az év európai fájának kedden megválasztott pécsi havihegyi mandulafát is.pecs_fa.jpg

 

 

MTI

TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Kisorosziért és a Szigetcsúcsért!

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „nagytakarítanak” a TeSzedd! önkéntesei.  Kisoroszi Önkormányzata is csatlakozott szemétgyűjtési akcióhoz, támogatókén a Rácz Fogadó és Rácz kert Büfé is segíti az eseményt. Találkozó: 2019. március 23., 8.30 órakor Kisoroszi Rácz Fogadó.

Információ: Kovács Sándor +36 30 922 3259teszedd-mi-az-a-teszedd-2019_ok.png

Kisorosziban csökkent a szúnyogok és a fecskék száma

Drasztikusan csökkent a fecskék száma Magyarországon. Ha nem történik jelentős változás, akkor hazánkból 2020-ra eltűnhetnek a fecskék, pedig ők jelenthetnek biológiai védelmet a rovarok által terjesztetett betegségekkel szemben is- hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában. A központilag szervezett szúnyogirtás következtében Kisorosziban is csökkent a szúnyogok és a fecskék száma. A biológiai szúnyogirtásban reménykedhetnek a fecskék és mi is.

bird-574246_1920.jpgMinden egyes fecske, amíg Magyarországon van, minimum 1 kilogramm rovart eszik meg - mondta el a műsorban Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője, hozzátéve

ha egy-két millió fecske hiányzik hazánkból, egy-két millió kilogramm rovar marad a "nyakunkon". A fecskék által fogyasztott rovarok közé tartozik szinte az összes mezőgazdasági kártevő, illetve azok a szúnyogfajok, köztük az újabb betelepülők, amelyek akár halálos betegséget is terjeszthetnek

- fűzte hozzá, figyelmeztetve arra, hogy a fecskeállomány eltűnésével Magyarország természetes biológiai védekezési potenciálja csökken a klímaváltozás körülményei közepette.

A legfontosabb állománycsökkentő tényező a nagyüzemi mezőgazdaság okozta élőhely-átalakítás, -pusztítás, illetve az agrárkemizálás. "A második helyen áll a klímaváltozás, és Magyarországon teljesen megdöbbentő módon a harmadik helyen belép a lakosság fecskék iránti toleranciájának csökkenése" - mondta Orbán Zoltán.

"A figyelmeztetéseink és a törvények ellenére évről évre egyre nagyobb mennyiségben verik le a fészkeket, szinte mindig a költési időszak közepén. Ekkor elpusztul a tojás, a fióka és gyakran a kotló madár is" - mondta a természetvédő, hozzátéve, hogy a tömeges elkövetések hátterében szinte mindig az önkormányzatok állnak.

A fecskefészkeket általában azért verik le, mert azt mondják, hogy a fecskeürülék veszélyt jelent, ugyanakkor az semmivel nem jelent nagyobb veszélyt mint bármilyen más ürülék.

"A településen össze nem szedett sok tonnányi macska- és kutyaürülék sokkal nagyobb kockázatot jelent"

- hangsúlyozta Orbán Zoltán, hozzátéve, hogy a fecskeürülék potyogása egy nagyon egyszerű eszközzel, a fészek alá felhelyezett, körülbelül kéttenyérnyi fém, fa vagy műanyag lappal, úgynevezett fecskepelenkával megakadályozható.

Elmondta, hogy sokszor csupán azért verik le a fészkeket, mert a madarak csicseregnek, ami zavarja az embereket.

Azzal nem számolnak, hogy ha eltűnnek a fecskék, akkor a rovarok ellen be kell vetni a kémiai idegmérgeket, amelyek minden rovart elpusztítanak, többek között a beporzó rovarokat is, és a vízbázison, a táplálékon keresztül az emberi szervezetbe is bejutnak és minket is megmérgeznek - figyelmeztetett a természetvédő, aki szerint a fecskék védelmében a lakosság toleranciájának növelése mellett fontos lenne, hogy változtassanak a szúnyogirtás szabályain is, a jelenleg 4-5-6 százalékos biológiai szúnyogírást 100 százalékra kellene növelni.

 "Próbáljunk meg együtt élni a fecskékkel!"

- kérte a lakosságot Orbán Zoltán, emellett felhívta a figyelmet arra is, ha bárki azt tapasztalja, hogy a fecskefészkekben kárt tesznek, akkor okostelefonon rögzítse azt és jelezze az illetékes megyei kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi főosztályának.

 

Folytatódik a strandfejlesztési program

A Dunakanyarban megújulhatnak Komárom, Esztergom, Visegrád, Zebegény, Kisoroszi, Verőce és Szentendre Duna-parti strandjai,

Folytatódik  a strandfejlesztési program, a most induló második ütemben megújulhatnak 1-1 milliárd forintból a dunakanyari és a Tisza-tavi, és további 3 milliárd forintból a balatoni szabadstrandok - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója csütörtökön a kisoroszi Szigetcsúcson, sajtótájékoztatón, 2019. február 14-én

sajto_2019_02_14_1.jpgGuller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója

Guller Zoltán kiemelte: az MTÜ célja, hogy 2030-ig az összes szabadvízi strand megújuljon.
A vezérigazgató elmondta, hogy mára a belföldi turizmus lett a magyar turizmus motorja, ezért indult el két évvel ezelőtt a strandfejlesztési program. Az első ütemben tavaly mintegy 2 milliárd forintos támogatást kapott több mint 30 balatoni település fizetős strandja.
 Az idén 5 milliárd forint keretösszeggel indul el a strandfejlesztés második üteme, amelyben a szabadstrandok infrastruktúrafejlesztésére, a partszakaszok rendbetételére, vízi attrakciók létrehozására fordíthatók az összegek.
A kormány által az önkormányzatoknak biztosított támogatással a Balatonnál valamennyi szabadstrandon további fejlesztések valósulhatnak meg, a Dunakanyarban pedig Komárom, Esztergom, Visegrád, Zebegény, Kisoroszi, Verőce és Szentedre Duna-parti strandjai újulhatnak meg,
míg a Tisza-tónál Abádszalók, Kisköre, Tiszanána, Sarud, Poroszló, Tiszabábolna és Tiszafüred tóparti strandjai. Guller Zoltán közölte, hogy a program harmadik elemeként a Balatonnál, a Dunakanyarban és a Tisza-tónál valamennyi strand támogatást kap az MTÜ-től annak érdekében, hogy megtervezzék 2030-ig a strandfejlesztéseket.

Az idén elindul a program negyedik eleme is, amely a strandokon található gasztronómiai létesítmények fejlesztését szolgálja.

Szeretnék elérni 2030-ig, hogy minden strand magas színvonalú szolgáltatást tudjon nyújtani, kiemelten foglalkozva a szabadstrandokkal - fűzte hozzá az MTÜ vezérigazgatója.dsc02655.JPGMolnár Csaba, Kisoroszi polgármestere

Molnár Csaba, Kisoroszi polgármestere elmondta, hogy a megújulás kiemelten fontos számukra, hiszen a Szigetcsúcs egyedül álló természeti kincs, ugyanakkor az infrastruktúra elmaradott. "Létfontosságú, hogy részt tudjunk venni ebben a pályázatban" - fogalmazott. Hozzátette: a Szigetcsúcs kiszolgáló egységeinek megújításakor a meghatározó elv, hogy a természeti értékeket meg tudják őrizni.

Molnár Csaba: a pénz nem érték, hanem fizető eszköz

Kisoroszi polgármestere, 2018. december 22-én, karácsonykor  mondott ünnepi beszédében kifejtette, hogy fontos tudnunk, hogy a pénz nem érték, hanem fizető eszköz. Amik körülveszik az embert, azok tárgyak. Amit magunkban hordozunk, azok az értékek. Molnár Csaba kifejtette, hogy a családalapítás, a gyermeknevelés a társadalom továbbélésének lényegi eleme.

molnar_csaba_ok_2.png Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt kérem Önöktől, így karácsonykor, álljunk meg egy pillanatra – égnek a gyertyák, nézzünk a fényükbe – tekintsünk magunkba, végezzünk önvizsgálatot, és keressük meg emberségünket. Figyeljék meg karácsony este nagy-nagy csend van a világban. A világ érzi, hogy nagy dolog történt, illetve történik, mondhatnám még a rosszak is lesütik szemüket. A gondolkodó ember számára nyilvánvalóvá válik a szeretet ereje.

Szeretni annyi, mint megtenni a jót és kerülni a rosszat. A tevékenység pedig az értelem, az érzelem és az akarat egységéből fakad. Legalapvetőbb értelmi tevékenység különbségtétel jó és rossz között. Az értékrendet szükséges kristálytisztán meghatározni.

Fontos tudnunk például azt, hogy a pénz nem érték, hanem fizető eszköz.Amik körülveszik az  embert, azok tárgyak. Amit magunkban hordozunk, azok az értékek.

Felelősségteljesen, helyesen dönteni értelemmel és akarattal kell. Akarni kell a jót és ezt a jót helyesen, jól kell akarni. Igazsággal, megtisztult lélekkel, ahogy a Mester tanította: a világban egyedül a szeretet végtelen, mert a szeretet maga a jó Isten, minden más véges. Ezért ne féljenek attól, hogy ha az Isten keresztülhúzza a terveiket, csak az Önökét húzza keresztül, a sajátját nem.

A templombajárók ismerik Pál apostol első levelét a Korintusiakhoz, melyben a szeretet himnuszát olvashatjuk. Engedjék meg, hogy én most egy ismeretlen szerző karácsonyi gondolatait osszam meg önökkel:

Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszlettervező.

Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kilószámra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő.

Ha a szegénykonyhában segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi énekeket zengek, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a családom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit nem használ nekem.

Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, a templomi kórusban énekelek, de Jézus Krisztus nincs a szívemben, akkor nem értettem meg, miről is szól a karácsony.

A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy a gyermekét megölelje.

A szeretet hagyja a lakásdíszítést, és megcsókolja a házastársát.

A szeretet barátságos az idő szűke ellenére is.

A szeretet nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból, hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni.

A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni.

A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

A videójátékok tönkremennek, a gyöngysorok elvesznek, a számítógépek elavulnak. De a szeretet ajándéka megmarad. A szeretet soha el nem múlik.

Minden alkalommal kérem Önöket, gondoljunk, emlékezzünk azokra, akik már nem lehetnek velünk, akik már az égi karácsonyfa köré gyűlnek, de soha nem feledhetjük őket. Emlékükre karácsony este is égjen egy-egy gyertya.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Hamarosan lezárul a Magyarországon a Család Éve, érdemes még néhány gondolatot szentelnünk neki. Az emberről szóló valóságos kép megkívánja a család tiszteletét. Jézus Krisztus vállalta, hogy szegény családba születik, azt is mondhatnám, szinte hajléktalanként, hiszen sehol sem kapott szállást, végül egy istállóban kellett megszületnie. Vállalta, hogy olyan nép gyermekeként születik meg, amely nem független, hanem idegen elnyomás alatt áll. De családban akart megszületni.  Szilárd meggyőződésem, a társadalom számára is akkor tesszük a legnagyobb jót, ha jó családban neveljük fel gyermekeinket. Ehhez különleges személyes tartásra és erőre van szükség. Rendkívüli fontosságú az élet védelme, a társadalom fenntarthatósága érdekében minden gyerek megszületése fontos.

Goethe szavaival:„A gyerekek azok a kardok, amivel a jövő harcait meg lehet nyerni.”

Számtalan statisztika bizonyítja, hogy a gyermekek tanulmányi eredményeit, szociális beilleszkedését legfőképpen a családi háttér befolyásolja. A családalapítás, a gyermeknevelés a társadalom továbbélésének lényegi eleme.

Hogy szól a mindenki által ismert ima? „Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.” Sajnos ma a kísértések világát éljük. Jól látható a különbség a mindennapok csábítása és a vallás tanítása között.

A társadalom eresztékei recsegnek ropognak, a túlzott egyéni szabadság szétzilálta a társadalom kötelékeit. Fogalmak tűntek el, mint: mértékletesség, takarékoskodás, szerénység, alázat…sorolhatnám tovább. A liberális gondolkodás azt erősíti, hogy hogyan legyen neked személyesen jobb.

Meggyőződésem, hogy személyesen is csak akkor tud jobbá válni a jövő, ha a család, a társadalom belső kötelékei megerősödnek.

Ehhez először is meg kell erősítenünk Istenbe vetett hitünket. Az már jól látható hogy az eredendő bűn a Istennel való szembefordulás volt. Két fontos dologtól távolodtunk el, az eredendő hit és a természettel való kapcsolat szakadt meg. Ettől beteg az ország, betegek az emberek, betegek a lelkek.

A közelmúltban egy ismerősömmel beszélgettem a társadalom általam érzékelt problémáiról. Azt mondja, hogy igen-igen, de ilyen a korszellem. Melyik korszellem? Az, amely védi a sivárságot, a kivagyiságot, az őszintétlenséget, a hülyeséget és az együgyűséget? Az a korszellem, amely védi mindenkin keresztülgázolva a pénzt, a bankokat? Véd minden kisegyházat, szektát, boszorkányt és boszorkánymestert? A korszellem védi a középszerűséget, a devianciát, a primitívséget, az ostobaságot, a testi és lelki restséget, a kulturálatlanságot, a szexuális eltévelyedéseket? Védi a hagyományok megtagadását, a haza és osztályárulást is? Hát ezzel a korszellemmel én soha nem akarok azonosulni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

Magunkban kell elkezdeni a változást, a magunkban kezdett változás alapja a család megerősítése, a belső szeretet és tisztelet kialakítása. A kis közösségek megerősítése.

Szilárd meggyőződésem, hogy a társadalmat csak egy, az alapokból elinduló változás újíthatja meg, zökkentheti újra a helyes kerékvágásba. A jó Istenbe vetett hit és a tanítások fontos, nélkülözhetetlen segítségek. Hiszen a hit megkérdőjelezhetetlen, erős és egyedülálló.

Azt gondolom, abban talán egyetérthetünk, hogy mostanában új Isten nem születik.

Az egész társadalom újrakezdése olyan alapokon, evidenciákon múlik, hogy különbséget tudjunk tenni pl. a jó és a rossz, az igaz és a hamis között.

Higgyék el a betlehemi rongyos istálló a mi utolsó reményünk.

Áldott, békés karácsonyt és sikerekben gazdag, eredményes új évet kívánok mindenkinek.

 

Kormányhatározat a Kisoroszi és Dunabogdány között épülő híd finanszírozásáról

A kormány úgy döntött, hogy az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpáros útvonal Dömös és Szentendre közötti szakasza a Szentendrei-szigeten, a Dömös–Visegrád–Kisoroszi–Tahitótfalu–Pócsmegyer–Szigetmonostor–Szentendre nyomvonalon, az árvízvédelmi és vízbázisvédelmi előírások figyelembevételével valósuljon meg.

Az EuroVelo 6 Dunabogdány – Kisoroszi Duna-híd, előkészítés és kivitelezés I. ütem VEKOP-4.1.1. forrásból, a II. ütem hazai forrásból valósul meg.

terkep.pngimg_1472_2_ok.pngimg_1473_2_ok_o_1.pngimg_1474_ok_ok.pngimg_1475_ok.png

 

Harrison Ford: Kicsúszunk az időből, mind szenvedni fogunk

Évekkel ezelőtt a Rácz Fogadóban reggelizett  " a minden galaxisban ismert színészlegenda" most drámai beszédet mondott a Föld megmentéséről a Conservation International ügyvezető alelnökeként.harrison.jpg

Harriosan Ford a Conservation International ügyvezető alelnökeként arról beszélt egy klímavédelmi rendezvényen, hogy amíg nem hagyunk fel természetes élővilágunk pusztításával, mit sem ér a megújuló energia alkalmazása, az autók károsanyag-kibocsátásának csökkentése.

Csak akkor van lehetőségünk elkerülni az éghajlati katasztrófa fenyegetését, ha a hozzánk hasonló emberek nem adják fel.

Mindannyian szenvedni fogunk, napjaink legnagyobb morális válságává válik a téma, tette hozzá.

Ha életben akarunk maradni, szükségünk van a természetre,  fogalmazott.

A  beszéd felvétele magyar felirattal az alábbi videón  itt tekinthető meg.

 

Kisoroszi Rácz Fogadó és Étterem, 2016. szeptember 11.

index_2.jpg

 

AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC EMLÉKNAPJA KISOROSZIBAN

Molnár Csaba polgármester ünnepi beszéde

Kisorosziban megtartott ünnepségen Molnár Csaba kifejtette, hogy Kádár-rendszerben tilos volt beszélni 1956 októberéről, csendesek voltak a konyhák, a vasárnapi ebédek, ezt a témát mindenki forró kásaként kerülgette. Mindenkiről mindent tudtunk és úgy viselkedtünk, mintha semmit sem tudnánk. Ez volt 1956 legnyomasztóbb öröksége és a Kádár-rendszer legaljasabb talapzata. A polgármester szerint 1956 emberekről, gyarlóságról, bátorságról, rólunk szól.

molnar_2_ok_ok.pngMolnár Csaba polgármester

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Megemlékezők!

Mikor erre a mai megemlékezésre készültem, elhatároztam, hogy egy másik szemszögből próbálom meg Önöknek bemutatni az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit. Emlékeznek, sokszor felidéztük már Nagy Imrét, Kádárt, a szovjet tankokat, a megtorlást, az ÁVO-s rémtetteket ugyanúgy, ahogy felidéztük Mansfeld Pétert, Tóth Ilonát, a Corvin közieket, a Széna térieket, a forradalmi fiatalságot.

Mint annyi mindennek a világon, 1956-nak is több aspektusa, olvasata és értelmezése lehet. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az elmúlt napokban több írás jelent meg Nagy Imre szerepével kapcsolatban, egyre árnyaltabb a kép az ő tisztességének tekintetében. S még mielőtt azt hinnék, hogy történészi okfejtésbe kezdek, megnyugtatok mindenkit: nem távolról, hanem éppenséggel nagyon is közelről, emberi nézőpontból tekintek a 62 évvel ezelőtti történésekre.

1956 ugyanis, a szó nagybetűs értelmében emberek írta történelem.

John F. Kennedy, az Egyesült Államok elnöke 1960-ban így beszélt:„1956 október 23-a örökké élni fog a szabd emberek és a nemzetek emlékezetében. E nap a bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt. A történelem kezdete óta nincs még egy nap, mely világosabban mutatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt, bármily kicsi is a siker esélye, és bármily nagy is az áldozat, amit követel.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Bem szobornál a Nemzeti dalt szavaló Sinkovits Imre színművész is ember volt, mint ahogy a történelmileg névtelen tömeg is emberekből állt. Mentek, vonultak, hittek, véleményt nyilvánítottak.

Reggel még a szokott reménytelenséggel indultak munkába, aztán......aztán este már nem akaródzott hazamenniük. Történt valami. A szavaknak ereje lett. És ez az erő cselekvéssé változott.Nem kell itt nagy dologra gondolni. A cselekvés azokban az órákban nem állt másból, mint hogy eltért a mindennapostól.

„Nem megyek még haza, mert történik valami”.

Akkor, ott, a Magyar Rádió épülete előtt, vagy a Parlamentnél senki nem gondolt arra, hogy később évtizedekig elhallgatják cselekvésüket a történelemkönyvek, meghamisítják áldozatvállalásukat, erőszakkal elveszik tőlük forradalmukat, hogy aztán ugyanezen cselekvésük legyen egy új érában a minta, az origó, mindennek az alapja. Emberek voltak, akiket a többi ember összetartott.

Közülük aztán, a forradalom és szabadságharc bukása után, mártírok – akkori nevükön: sötétben bujkáló ellenforradalmárok -, hétköznapi hősök, vagy mások árulók, spiclik, párttitkárok, Kádár-huszárok lettek.

Mert az ember gyarló. Ezt ne felejtsük el.

Emlékszem pár évvel ezelőtt, mikor az egyik megemlékezésünk alkalmával szóba került kik voltak a faluban a megtorlásokért felelős ÁVO-s csapat tagjai, milyen felháborodást keltett. Azok tiltakoztak legjobban, akiknek a családja érintett volt. Mert az ember gyarló és bizony nem szereti, ha szembesítik a bűneivel.

Ettől még meggyőződésem, hogy az a tisztességes, ha kimondjuk ki volt az áldozat és ki volt a bűnös. 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar ember – sajnos – hamar feladja. Ha elbukott, leverték, akkor hagyjuk. Harminchárom évig hagyták. Krisztusi kor, mondják. Ha elhisszük – és miért ne tennénk – Jézus Krisztus történetét, akkor pontosan az ő élethosszáig tilos volt beszélni 1956 októberéről. Csendesek voltak a konyhák, a vasárnapi ebédek, ezt a témát mindenki forró kásaként kerülgette. Holott tudott róla, személyes tapasztalata volt, hiszen minden magyar családot érintett. De akkor a hallgatás tűnt a biztonság barlangjának. Voltak olyanok, ahol a gyerekeket nem engedték október 23-án az utcára, a szülőkben még mindig élt 56 megtorlásának, karhatalmistáinak emléke.

Én is úgy jártam az általános iskola első osztályától egyetemista éveim végéig 17 éven át az iskolába, hogy soha ünnepély nem volt a forradalommal kapcsolatban. Bele volt itatva az emberekbe a bezárt titok. Én például csak nagyapám halála után tudtam meg, hogy 56 őszén őt is bebörtönözték.

És persze az utcán mindenki tudott mindenkiről mindent. Hogy ki viselte az ávós ruhát és ki dobott Molotov-koktélt a szovjet tankokra. Ki vágta ki a Rákosi-címert. Ki volt az, aki azonnal kiszolgálta a megtorló Kádár rezsimet és ezért oklevelet a Forradalmi Munkás-, Paraszt kormánytól

Mindenkiről mindent tudtunk és úgy viselkedtünk, mintha semmit sem tudnánk. Ez volt 1956 legnyomasztóbb öröksége és a Kádár-rendszer legaljasabb talapzata.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

1989-ben aztán újra elkezdtünk beszélni, visszaemlékezni.

És – mert emberek vagyunk – közülünk lettek újfent a mártírok, hétköznapi hősök, árulók és spiclik. Jól összekeverve, hogy még véletlenül se lehessen tudni: ki is volt valójában hős és ki az áruló.

De mindez érthető: mert mindannyian emberek voltak.Ki ilyen, ki olyan, és ne felejtsük el, hogy az ember gyarló.

Ezért alakult a rendszerváltáskor megszámlálhatatlan 56-os szervezet. Összekavarva mindent. Voltak, akik direkt kavarták össze az emberek agyát, ha csak lehet, soha ne lássunk tisztán 1956 ügyében.

Ezek voltak a kommunisták. Életelemük a zavarkeltés, a tisztánlátás elhomályosítása mind a mai napig.

Ma már ezen túlléphetnénk. Mára már – elméletileg – kellően letisztult a világ. Forradalmárok és karhatalmisták egyaránt a földben nyugszanak. Spiclik és áldozataik talán megbékéltek egymással.

Le lehetne zárni, sőt én kimondom: le kellene zárni a múlt értelmezési vitáit, és egyszerűen, felemelt fejjel ünnepelni a merészséget, a bátorságot, elődeink erejét és nagyságát: mertek nemet mondani egy világhatalomnak, mertek szembefordulni egy pusztító ideológiával, merték föláldozni a jövőjüket és sokan merték föláldozni az életüket is. 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Megemlékezők!

Ma, 2018 októberében 1956 számomra erről szól. Emberekről, gyarlóságról, bátorságról. Rólunk.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

 

Vigyázzanak a Kisorosziba vezető úton - beindult a dámbikák párzási időszaka

A Szentendrei- szigeten az emlősök közül kiemelkedő a dámvadállomány. A dámszarvasok üzekedése (barcogás) október eleje - november közepe között zajlik, egy hónappal később, mint a gímszarvasoknál. A bikák csoportjai kora ősszel bomlanak fel, amikor az agancsaikról a barkát, (más néven háncs) már letisztították.

dam.jpgFotó: MTI – Kovács Attila

Fontos tudnivaló, hogy nemcsak azokon a helyeken lehet a közutakon a felbukkanásukra számítani, ahol ki van helyezve a vadveszélyt jelző tábla, hanem máshol is. Különösen azokon az útszakaszokon kell óvatosabban vezetni, ahol az út mentén sűrű a bozótos, az aljnövényzet, emiatt nem lehet jól belátni. Ráadásul, ahol egy szarvas felbukkan ebben az időszakban, ott gyaníthatóan egy másik vad is követni fogja. Az állatok ugyanis ilyenkor csoportosan vonulnak.

Tíz hasznos tanács a tanácsát a vadbalesetek megelőzésére:

  1. Lassítson! A megengedett legnagyobb sebesség nem azt jelenti, hogy annyival is kell haladnia. Ha lakott területen kívül 90 km/h helyett mérsékeltebb sebességgel halad, jóval több ideje lesz reagálnia egy esetlegesen hirtelen felbukkanó vadra
  2. Ne mobilozzon! Ha másra figyel, lassabban tud reagálni. Lehet, hogy egy vad áll az úton a következő kanyarban.
  3. Kapcsolja fel a távolsági fényszórót! Így nagyobb területet láthat át. Szembejövő forgalom esetén természetesen kapcsolja le a reflektort!
  4. Tudjon róla, hogy szembejövő forgalomnál nehezebb észrevenni a közelben lévő vadállatokat. A sebesség csökkentése segíthet.
  5. Tartson nagyobb követési távolságot! Az elöl haladó gépkocsi is ugyanúgy bármikor hirtelen fékezésre kényszerülhet.
  6. Folyamatosan figyelje az út két oldalát! Vezetés közben az ember hajlamos elmerengeni – különösen éjszaka egy kihalt úton.
  7. Ha vadat lát, lassítson! A vadállatok kiszámíthatatlanul viselkednek. Van, hogy nem mozdulnak, de az is lehet, hogy megugranak és valamelyik irányba vágtatni kezdenek.
  8. Ha egy őzet vagy szarvast látott, számítson többre is! Általában ezek az állatok csoportokba verődnek.
  9. Ha hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé, vészfékezzen, adjon hangjelzést, de ne rántsa félre a kormányt, még ha így el is üti az állatot! Egy út menti fának vagy a szemben közlekedő gépkocsinak csapódva sokkal súlyosabb baleset következhet be.
  10. Ha elpusztult, vagy haldokló vadállatot lát az úton, hívja a 112 segélyhívó számot! Ne próbálja meg lehúzni az úttestről; lehet, hogy még életben van, és egy rémült állat súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával. Az elpusztult állatot ne vigye magával, az lopásnak számít!

Forrás:www.police.hu

süti beállítások módosítása