Kisoroszi

Kisoroszi

Kisoroszi

Áder János: nincs itt a világvége

2017. június 09. - Kisoroszi Online szerkesztő

Nincs itt a világvége azzal, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke bejelentette országa kilépését a párizsi klímaegyezményből, mert az azt aláíró többi ország ezután is kész tartani magát a vállalásokhoz, ahogyan az Egyesült Államok szövetségi államainak többsége is - mondta Áder János köztársasági elnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában - 2017. június 9 - én.

img_0873.JPGÁder János köztársasági elnök a Magyar Rádió stúdiójában, ahol interjút ad Kocsis Éva műsorvezetőnek a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában 2017. június 9-én. MTI Fotó: Kovács Attila

 Az államfő megerősítette, erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja Donald Trump döntését, amellyel kapcsolatban jogos és indokolt a kritika, ugyanakkor kiemelte: a párizsi egyezmény többi országának vezetője nemcsak egyértelművé tette a vállalások betartását, hanem fel is akarja gyorsítani a végrehajtási jogszabályok kidolgozását. Ennek határideje 2018 novembere.

Az Egyesült Államokban pedig a szövetségi államok többségének, 30-nak a vezetője, törvényhozása bejelentette: nem hajlandó elfogadni az elnök döntését, "ők mindenképpen továbbmennek a párizsi úton" - hívta fel a figyelmet Áder János, jelezve: így az a furcsa helyzet állhat elő, hogy az Egyesült Államok úgy is teljesítheti korábban tett vállalását, hogy kilépett a párizsi megállapodásból.

 A köztársasági elnök kifejtette: Donald Trump választási kampánya után nem volt meglepő a kilépésről szóló döntés, de ez is lehetett volna olyan választási ígérete, amelynél nem tartja magát szigorúan korábbi vállalásához.

Az amerikai elnök elhatározását azért tartja erkölcsileg elfogadhatatlannak - folytatta -, mert a IXX. és a XX. században

az Egyesült Államok bocsátotta ki a legtöbb szén-dioxidot a légkörbe - a leginkább hozzájárulva ezzel a mai klímaproblémákhoz -, így az övé a legnagyobb történelmi felelősség a szennyezésért.

Noha az utóbbi években Kína átvette tőle az "első helyet", az egy főre eső kibocsátásban az Egyesült Államok a mai napig messze vezeti a fejlett országok csoportját - mondta, a jövő generációit érintően is felelőtlennek nevezve Donald Trump döntését.

Kínával kapcsolatban ugyanakkor hozzátette: az ő álláspontjuk is változott, mert kiszámolták, hogy az iparfejlődés okozta környezeti kár összesített értéke meghaladja az éves GDP-növekedésüket. Ezért körülbelül öt éve Kína is váltott, szénbányákat, szénerőműveket zár be, és napelemparkokat, szélerőműveket létesít, nyitott az atomenergia felé, továbbá erdőt telepít.

Megjegyezte továbbá, hogy miután az Egyesült Államok várhatóan a finanszírozásból is kivonul, a klímaváltozás elleni küzdelem pénzügyi forrásainak előteremtéséhez a gazdag országoknak, például a G20-csoport másik 19 tagjának "mélyebben kell a zsebébe nyúlnia".

Ha van politikai szándék, akkor a problémát meg lehet oldani. Ma még ez az eszköz a kezünkben van, ha viszont nem csinálunk semmit, akkor ez az eszköz kiesik a kezünkből, és innentől az elszabaduló klímaváltozásnak és vízválságnak a szenvedő alanyai, kiszolgáltatottjai lesznek" -

figyelmeztetett.

Áder János kiemelte azt is: Magyarország azon 21 állam közé tartozik, amelynek 1990 óta úgy nőtt a GDP-je, hogy közben javult az energiahatékonysága, és egyre kisebb mértékű a kibocsátott szén-dioxid mennyisége is.

Az államfő több javaslatot is tett a klímaváltozás ellen. Ilyen például a fosszilis energiahordozók fokozatos kivezetése az energiarendszerből, amelyben az első lépcső a leállás a szénről - és átállás például a gázra -, majd a szél-, a nap- és a geotermikus energia használata.

Az atomenergia is felértékelődik - hangsúlyozta, szorgalmazva emellett a tudományos kutatások felgyorsítását például a környezetbarát, gazdaságos energiatárolás megoldása érdekében. Sürgette emellett a tengeri közlekedés okozta szennyezés kezelését, valamint az erdők irtása helyett erdők telepítését.

MTI

Révész Máriusz: 11 milliárd forintot szán a kormány a kerékpáros úthálózat fejlesztésére

A 2018. évi költségvetésben 11 milliárd forint áll rendelkezésre a kerékpáros úthálózat fejlesztésére, amely az uniós forrásokkal kiegészülve elérheti a 15-20 milliárd forintot - mondta Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos kedden, Budapesten.

007_5.jpgRévész Máriusz kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos Fotó: NFM/Pongrátz Anita

 A kormánybiztos a kerékpáros turizmus magyarországi lehetőségeiről szóló szakmai konferencián hozzátette: a következő 5-6 évben kerékpárút fejlesztésére 80-100 milliárd forintot fordítanak.A kormánybiztos szerint Magyarország ideális helyszín kerékpározásra, a kerékpáros turisták száma a jövőben megtöbbszörözhető, ehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő infrastruktúra és szolgáltatások kialakítása. Elmondta,

egyetlen európai uniós ország sem használt fel akkora összeget uniós forrásból kerékpárút építésére, mint Magyarország.

Bodor Ádám, az EuroVelo igazgatója a konferencián elmondta, az Európai Kerékpáros Szövetség konzervatív becslése alapján a kerékpározás éves pozitív gazdasági hatása körülbelül 200 milliárd euró, ebből 44 milliárd euró kapcsolódik a kerékpáros turizmushoz.

Az európai lakosság 7-8 százaléka használja fő közlekedési eszközként a kerékpárt, a kerékpározók aránya Európában Hollandiában a legmagasabb, 36 százalék, a második Dánia 23 százalékkal, a harmadik helyen Magyarország áll 22 százalékkal, ahol a listavezetőkkel ellentétben a legtöbben vidéken kerékpároznak - tette hozzá.     A szakmai konferenciát a Kerékpározásért és Aktív Kikapcsolódásért Felelős Kormánybiztosi Iroda és a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Makedusz) szervezte.

MTI

Áder János: erkölcsileg elfogadhatatlan az Egyesült Államok kilépése a klímaegyezményből

A köztársasági elnök szerint az, hogy az USA kilép a párizsi klímaegyezményből, a jövő generációival szembeni tiszteletlenség és felelőtlenség, hiszen nemcsak az Egyesült Államok következő nemzedékeit, hanem a Föld más részén élőket is súlyosan érinti.

 

big_20150925_new_york_03_beszed_ensz.jpg2015. szeptember 25-én Áder János köztársasági elnök részt vett és beszédet mondott az ENSZ székházában a fenntartható fejlődési csúcs plenáris ülésén Fotó:KEH

Áder János ezt azzal indokolta, hogy az ipari forradalom óta az Egyesült Államoknak a legnagyobb a történelmi felelőssége a légkörbe jutó szén-dioxid mennyiségének növekedésében, másrészt Amerika az egy főre eső légszennyezésben is messze mindenkit megelőz. A döntés "a jövő generációival szembeni tiszteletlenség és felelőtlenség", hiszen nemcsak az Egyesült Államok következő nemzedékeit, hanem a Föld más részén élőket is súlyosan érinti - tette hozzá. Az államfő kiemelte, hogy a párizsi megállapodást végre kell hajtani az Egyesült Államok nélkül is, mert nincs más választás, "nincs másik bolygó, ahová átköltözhetnénk".

download_aspx.jpgÁder János köztársasági elnök előadást tart a klímaváltozásról Székesfehérváron, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjainak 2017. június 6-án. MTI Fotó: Bruzák Noémiszekesfeherver_ader_1.jpgader_fehervar.jpgÁder János köztársasági elnök a székesfehérvári  Csónakázó-tavon rendezett tutajversenyen a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjainak csapatában, 2017. június 6-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

 


    

Mukics Dániel: ha az időjárás lehetővé teszi, akkor a héten a Duna mentén folytatnak szúnyoggyérítést

Folytatja a központi szúnyoggyérítési programot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Mukics Dániel, az OKF helyettes szóvivője, emlékeztetett arra, hogy a program június elsejével kezdődő első hetében a Szigetközben és a Tisza-tónál irtották a szúnyogokat, összesen 28 ezer hektárnyi területen. A tervek szerint ezen a héten, kedvező időjárás esetén, további 40 ezer hektár légi, földi és 5 ezer hektár biológiai kezelésére kerül sor.

szunyoggyerites.jpgFotó: illusztráció; forrás: OKF médiaszerver

 

Mivel a Szigetközben, a mosoni térség több településén elszaporodtak a szúnyogok, ezért itt a következő hetekben újabb beavatkozásra lesz szükség és a Tisza-tónál is folytatódik a program, a többi között a lárvák tenyészhelyeinek biológiai kezelésével.

Ugyanakkor, ha az időjárás lehetővé teszi, akkor a héten a Balatonnál és a Duna mentén folytatnak biológiai lárvagyérítést. A kifejlett vérszívók elleni védekezést Komárom, a Dunakanyar, Budapest, Dunaújváros, Szekszárd, Baja, Mohács és Szolnok környékén végzik a héten - közölte a helyettes szóvivő.

 Az önkormányzatok a központi program mellett önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést, továbbá idén is van lehetőségük jelezni a katasztrófavédelem megyei ügyfélszolgálatai felé, ha településükön jelentős szúnyogártalmat tapasztalnak. A szakemberek folyamatosan mérik a szúnyogok egyedszámát, és ha szükséges, a következő hetekben elrendelik a szúnyoggyérítést ott, ahol a helyzet ezt indokolja - mondta Mukics Dániel.

MTI

süti beállítások módosítása