Kisoroszi

Kisoroszi

Kisoroszi

Áder János klímavédelmi javaslatokat tett az ENSZ főtitkárának

2017. szeptember 29. - Kisoroszi Online szerkesztő

Levélben fordult António Guterreshez, az ENSZ főtitkárához Áder János államfő, amelyben a klímavédelem sikere érdekében tett javaslatait összegezte - a dokumentum csütörtökön került fel a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára.

a_der_ensz.jpegÁder János köztársasági elnök és Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára a Vízügyi Elnöki Tanács informális találkozóján az ENSZ New York-i székházában 2017. szeptember 21-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

        Az államfő a többi közt a nemzetközi klímavédelemért tenni akarók szövetségesi körének bővítését javasolja. Nélkülözhetetlennek tartja a városok, régiók és szövetségi államok bevonását, mert meggyőződése szerint kulcsszerep hárul rájuk a párizsi megállapodás végrehajtásában. Áder János ehhez szükségesnek ítéli, hogy ezen szereplők már a 2019-es klímacsúcs előtt, vagyis az idei bonni tárgyalási fordulóban vegyenek részt, számszerűsítsék klímavállalásukat és annak időbeni ütemezését. 
         A köztársasági elnök a tíz legnagyobb kibocsátó ország régióvezetőinek, nagyvárosaik irányítóinak megnyerésére is javaslatot tesz - olvasható a levélben - mert ők elősegíthetnék országaik klímavédelmi vállalásainak 2020 előtti növelését. 
         Áder János szerint arról is meg kellene győzni a szubnacionális szereplőket, hogy a hosszú távú elköteleződéseik mellett a következő tíz évre is készítsenek kibocsátás-csökkentési tervet. 
        Az államfő levelében azt a korábbi javaslatát is felidézte: jó lenne elérni, hogy a tíz legnagyobb kibocsátó 2019-ben nagyobb mértékű kibocsátás-csökkentést fogadjon el, mint azt korábban Párizsban tette, ugyanis a tudósok iránymutatása egyértelmű: ahhoz, hogy jó eséllyel elkerüljük a visszafordíthatatlan és elszabaduló klímaváltozást, a kibocsátásokat 2020-tól tíz évente meg kell felezni. 
    "A világnak szüksége van arra az elszántságra, bátorságra és bátorításra, amelyet a jó példa ereje közvetít. Biztosíthatom, hogy minden fórumon továbbra is kiállok a szubnacionális szereplők klímavédelmi tevékenysége mellett. Tudom, hogy ezt az ügyet Ön is támogatja, ezért fontos tudnia, erre irányuló erőfeszítéseiben szövetségesként számíthat rám" -
zárja levelét a magyar államfő.

 

A fegyverek védik őket, harctéren a vadvilág

2017. október 15-én, 15 órakor kerül adásba a Duna World csatornán „Tiltott zóna – Harctéren a vadvilág” címmel a Táborfalvai Lő- és Gyakorlótér és környéke bőséges természeti kincseit bemutató 50 perces film, amit Bagladi Erika és Mosonyi Szabolcs készített el.

harckocsi_2.png

A film létrejöttében Duna-Ipoly Nemzeti Park is komoly szerepet vállalt. Érdemes hát megtekinteni!

"Budapesttől alig karnyújtásnyira, Táborfalva határában tábla állítja meg az érkezőt: belépni életveszélyes és tilos. Itt kezdődik a tiltott zóna, ami Magyarország második legnagyobb katonai lő- és gyakorlótere és ahol másfél évszázada harcászati gyakorlatok folynak. A veszély és a tiltás ellenére a zóna mégis sűrűn lakott. Számtalan növény- és állatfaj éli itt titkos életét, közöttük olyan ritka lények is, amelyek szinte teljesen eltűntek a megművelt, alföldi tájról. A fegyverek védik őket….. "

harcmezo_3.png

Meteorológiai szolgálat: a hurrikánok térségünk időjárására is hatással lesznek

Az Amerikában pusztító hurrikánok térségünk időjárását is befolyásolják - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján

epa_noaa.jpg

A közlés szerint előfordul, hogy egy hurrikán, bekerülve a nyugati szelek övébe, akár Európa partjaihoz is eljut, "igaz jóval szelídebb formában", de még így is heves vihart okozva. Még gyakoribb, hogy a hurrikán által a légkörbe juttatott rendkívül meleg és nedves levegő járul hozzá a mérsékelt övi ciklonok fejlődéséhez - írták, példaként említve a 2014 októberi Gonzaló nevű hurrikán esetét.

Most az Egyesült Államok partjaitól alig 200 kilométerre keletre örvénylő Maria és a tőle keletre lévő, Lee nevű "kistestvére" a számítások szerint - ha csak közvetve is - hatással lesz térségünk időjárására - emelték ki.
Az ECMWF (Középtávú Időjárás Előrejelzések Európai Központja) modellszámításai szerint a két trópusi ciklon északnak sodródva nagyon sok nedvességet szállít a nyugati szelek övébe. A ciklonok beolvadnak a "zonális áramlási rendszerbe", de ez a nedvesség várhatóan komoly hatással lesz a jövő hét első felében az Alpok déli oldalán lezajló ciklon fejlődésben. Ebben az esetben a

hétfőn, kedden Magyarországon lehulló csapadék forrásai is részben a pusztító hurrikánok lesznek

- írta a meteorológiai szolgálat.

süti beállítások módosítása