Kisoroszi

Kisoroszi

Kisoroszi

Donald Trump várhatóan kilépteti az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből

2017. május 29. - Kisoroszi Online szerkesztő

A megbízható információiról ismert Axios hírportál szerint az amerikai elnök néhány közeli munkatársának - köztük Scott Pruittnak, a környezetvédelmi ügynökség vezetőjének - azt mondta: azt tervezi, hogy kilép a 195 ország által 2015. decemberében aláírt párizsi nemzetközi klímavédelmi egyezményből.

trump_mti.jpg

Fotó: MTI / Donald Trump

A Fehér Ház nem kívánta kommentálni a portál értesüléseit. Az elnök a szíciliai Taorminában a G7-es országcsoport csúcsértekezletén nem csatlakozott a többi országhoz a párizsi egyezmény iránti "erős elkötelezettség" megerősítésében, majd Twitter-bejegyzésben közölte, hogy a jövő héten hoz döntést az ügyben. Ezt az álláspontját egy szombati - immár Washingtonban írt - Twitter-üzenetben is megerősítette.

A klímavédelmi egyezmény ügye a vasárnapi politikai vitaműsoroknak is egyik fontos témája volt. James Mattis védelmi miniszter a CBS televízió Szemben a nemzettel című műsorában arról beszélt, hogy Trump elnök "nagyon nyitott" a klímavédelmi egyezményre. A tárcavezető szerint európai tárgyalásain az amerikai elnök "kíváncsi volt, hogy más országok vezetői miért képviselik azt az álláspontot, amit képviselnek".

Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor a CNN hírtelevíziónak úgy nyilatkozott: ha Trump kilépteti a klímavédelmi egyezményből az Egyesült Államokat, akkor ezzel azt jelzi, hogy a globális klímaváltozást "blöffnek hiszi, és ezzel nagyon sokat árt a Republikánus Pártnak és az Egyesült Államoknak is". A héten 22 republikánus szenátor - köztük Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője - nyílt levelet intézett az éppen Európában tárgyaló Donald Trumphoz, s a levélben arra figyelmeztette az elnököt, hogy tartsa be a választási kampányban tett ígéretét és léptesse ki az Egyesült Államokat a klímavédelmi egyezményből. A szenátorok szerint a nemzetközi egyezményben foglaltak lehetetlenné tennék az elnöknek a szénbányászat már megkezdett megújítását és bizonyos környezetvédelmi intézkedések - már szintén elindított - visszafogását vagy megszüntetését.

MTI

NO COMMENT

ferenc_papa_trump.jpg

Ferenc pápa félórás magánbeszélgetést folytatott szerdán ( 2017. május 24.) a Vatikánban Donald Trump amerikai elnökkel, és utána a hagyományoknak megfelelően megajándékozták egymást. Ferenc pápa ajándékba adta az amerikai elnöknek első önálló körlevelét, a klímaváltozásról szóló Laudato Si (Áldott légy!)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kisoroszi.blog.hu/api/trackback/id/tr9112547379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása