Nincs egyedül, ha nem tudja már hova tenni a szekrényben a rengeteg göncöt: mióta az olcsó kollekciók évszakonként akár 4-5 alkalommal is váltják egymást a fast fashion-láncokban, minden korábbinál több ruhát fogyasztunk a fejlett világban. Csakhogy a divatipar méretével együtt nő az okozott környezeti pusztítás is, mivel nincs olyan olcsó alapanyag és gyártási technológia, ami ne járna durva szén-dioxid-kibocsátással, vízpazarlással és vegyszeres szennyezéssel. Az olcsó ruha pedig hamar kimegy a divatból vagy tönkremegy, így tonnaszám gyűlik a hulladéklerakókban - írja Előd Fruzsina az INDEX  2017. 08. 27-én megjelent számában.

Forrás INDEX

Elképesztően sok felesleges ruhát vásárolunk. Még nekem is jóval több ruhám van, mint amit rendszeresen hordani tudok, pedig utálok vásárolni.

A legnagyobb láncok már eleve annyira olcsók, hogy egy pizzarendelés árából bármikor lehet venni náluk valamit,

és erre jönnek, még az elmúlt pár évben állandósult leértékelések- írja Előd Fruzsina

Ennek megfelelően a fast fashionben utazó nagy ruhaipari cégek évtizedes töretlen növekedési trendet tudnak maguk mögött, és nem látszik, hogy bármi az útjukba állhatna. A szegmens legnagyobb cége, a spanyol Inditex (a többek közt a Zarát, a Bershkát és a Pull&Beart is magába foglaló anyacég) egy évtized alatt közel 60 százalékkal tudta növelni eladásait, de hasonló arányokkal büszkélkedhet a második helyezett H&M és a harmadik Fast Retail (Uniqlo) is. A fast fashion világában rég megszűntek már a klasszikus értelemben vett (évszakonkénti) szezonok.

A H&M mostanában évi 16 kollekciót bocsát ki, ugyanez a Zaránál akár a 20-at is elérheti a legfrissebb adatok szerint.

És akinek ez sem lenne elég, annak ott van az ultrafast fashion, amiről mostanában kezdenek beszélni, éllovasa az Asos, ami mostanra 2-4 hétre szorította le a teljes gyártási folyamatot a tervasztaltól a ruhaboltig.

Ezt a sok ruhát valakinek el is kell adni, ez pedig nem működhet olyan modellben, ahol egy egyszerű darab ára feljebb megy, mint egy átlag ebédé; a fogyasztók csak úgy képesek évente akár egy tucat alkalommal is újítani a ruhatárukon, ha ezt nevetséges összegekért tehetik meg.

A cégeknek nem csak árbevétele elképesztően nagy, de a profitja is, árulkodó, hogy a mind

az Inditex, mind a H&M tulajdonosa saját országának (Spanyolország illetve Svédország) leggazdagabb embere, sőt: az Inditex-vezér Amancio Ortega a világ legvagyonosabbjai közt van, tavaly néhány órára még meg is előzte Bill Gatest a Forbes-listán.

Mindezt úgy sikerül elérni, hogy filléres termékeket árulnak, nem pedig nagyobb hozzáadott értékű high tech-cuccokat, mi hát titok? Természetesen az, hogy a ruhák gyártási költsége még a filléresnél is filléresebb, ami komoly emberi és ökológiai áldozatokkal jár.

Nem egyértelmű, hogy mi volt előbb, a fast fashionre mutatkozó vásárlói igény, vagy csak azután lett fontos a középosztálynak folyton ruhákat vásárolni, hogy megteremtették számára ezt a lehetőséget. Az azonban biztos, hogy miután kialakult, a turbódivat letarolta a teljes ágazatot, még a luxusmárkákat is megcsapta a sebesség szele.

Csak az USA-ban évente 14-15 millió tonna ruhát dobnak ki, és hiába viszik őket a gazdáik adományboltokba, az Environmental Protection Agency adatai szerint 84 százalékuk végül hulladéklerakókban végzi.

Teljes cikk: INDEX