Kisoroszi

Kisoroszi

Kisoroszi

Közel egymilliárd embert utazott repülővel tavaly az Európai Unióban

2017. október 11. - Kisoroszi Online szerkesztő

Rekordot döntött a légi utasforgalom 2016-ban az Európai Unióban, az utasok száma mintegy 6 százalékkal bővült az előző évhez képest és megközelítette az egymilliárdot - közölte szerdán az uniós statisztikai hivatal (Eurostat). Áder János köztársasági elnök 2017. július 20-án New Yorkban, magas szintű ENSZ-ülésen a légiközlekedési szabályok szigorításának megfontolását javasolta a fenntartható fejlődés érdekében.

repulo_1.pngEurópa légterében lévő repülök 2017.10.11. 21:49 forrás Flightradar24

 Az utasok száma tavaly 972,7 millió volt az EU-ban, 54,4 millióval több, mint 2015-ben, és 219,2 millióval több, mint a pénzügyi válság 2009-es mélypontján, amely óta folyamatos a növekedés.
A vizsgált időszakban a teljes forgalom 47 százalékát tették ki a tagállamok közötti utasok, 35,6 százalékát az unión kívülre repülők, 17,3 százalékát pedig a belföldi utazók.


A legnagyobb mértékben, 22,5 százalékkal Bulgáriában nőtt az utasszám, megelőzve Romániát (+20,5 százalék), Ciprust (+18,1 százalék) és Magyarországot (+14,1 százalék). Visszaesést egyedül Belgiumban (-2,7 százalék) és Szlovéniában (-2,2 százalék) jegyeztek fel.


A legtöbb utast az Egyesült Királyságban regisztrálták (249 millió), utána Németország (201 millió), Spanyolország (194 millió), Franciaország (145 millió), majd Olaszország (135 millió) következik.
Az utasok száma alapján Európa legforgalmasabb repülőtere változatlanul London/Heathrow, ahol 75,7 millió utas fordult meg tavaly, 1 százalékkal több, mint 2015-ben. Párizs Charles de Gaulle repülőterén 0,3 százalékkal 65,8 millióra, Amszterdamban pedig 9,3 százalékkal 63,6 millióra emelkedett az utasforgalom. Amszterdam ezzel letaszította a harmadik helyről Frankfurtot, ahol 60,7 millió utast regisztráltak tavaly.
A legtöbb EU-n kívüli utast, 44,8 milliót London/Heathrow-n kezelték, az unión belüli forgalmat tekintve Amsterdam vezetett 37,9 millió utassal, a legnagyobb belföldi forgalmat pedig 14,1 millióval Párizs Orly és Madrid Bajaras repülőtere bonyolította le.

Az Eurostat adatai szerint a magyarországi légi utasok száma 2016-ban 11,66 millió volt.

Ezen belül az EU tagállamaira 9,48 millió, a harmadik országokra 2,18 millió utas jutott. A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalom alapján a 37. helyen állt az európai légikikötők rangsorában.

Légi balesetek következtében hat ember vesztette életét tavaly az Európai Unió területén.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kisoroszi.blog.hu/api/trackback/id/tr6412955361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása