Kiváltságokkal ruházták fel a települést, lakosai szabadon élhettek

A Szentendrei-sziget északi csúcsán, a Duna elágazásánál fekvő Kisoroszi már a rómaiak által is lakott terület volt. Határában a Hosszúréti dűlőnél őrtornyot építettek az egyre sűrűsödő barbár, például a markomann támadások miatt. A település a Rosd nemzetség ősi birtoka volt, az első írásos emlék 1394-ből származik, ekkor Orosz volt a neve. Egyes elméletek szerint a település nevének kialakulásának feltételezett sorrendje a következő: - Rosd - Rosdfalu - Rosfalu - Orosfalu - Oroszfalu - Orosz - Oroszi - Kisoroszi.

A hagyomány szerint Kálmán király uralkodásának idején Oroszországból beköltözött emberek szállották meg ezt a helyet, akikről a helység a nevét kapta.

Más elméletek szerint egy Szent Imréről szóló egykorú forrás azt jegyezte fel, hogy címe „dux Ruizorum", azaz „oroszok vezére", trónörökös utódjáról, Orseolo Péterről pedig azt írták, hogy mint trónörökös, „princeps exercitus regis", tehát a „a királyi sereg parancsnoka" volt. Minthogy régi magyar nyelven az orosz szónak „királyi ajtónálló, csatlós, a testőr" jelentése is volt, a bizánci császárnak pedig, ugyanúgy, mint a kijevi nagyfejedelemnek, rusz, ill. varég (varang, varjág) testőrsége volt, a magyar királyi testőrséget az államalapítás után az a népelem alkothatta, amelynek Orosz és Varang helyneveinkben maradt emléke.

Kisoroszi a XIV. századtól a Kalászi család birtokának a része volt a falu. Mátyás király ide telepítette le hajdúit. Buda elfoglalása után ez a helység is behódolt a töröknek. A legközelebbi népességváltozást az ellenreformáció hozta a XVII. században. Nagyoroszi földesura katolizált, ezért a „cuius regio eius religio" törvénye alapján Nagyoroszi egész lakossága katolikus lett. A református prédikátor ebbe nem törődött bele, és megmaradt híveivel ide menekült.

Kisoroszi lakosai a középkorban kiváltságokat élveztek I. Lajos, Zsigmond, II. Ulászló és Mátyás királytól jóvoltából, melyeket III. Ferdinánd és I. Lipót is megerősítettek. A török hódoltság után a kamara igazgatása alá került a település. 1688-ban Lipót a helység lakosait összes kiváltságukban megerősítette, 1692-ben pedig felmentette őket a katonatartás kötelezettsége alól is. Az 1715-20. évi összeírásokban a falu nemes helységként szerepel. 1700-ban Lipót király gróf Intzia Valkardnak adományozta, kinek magvaszakadtával gróf Stahrenberg Tamás kapta adományul. Az új földesurak mindenképpen arra törekedtek, hogy a helység lakosait uralmuk alá hajtsák, noha az 1715. évi 34.tc. is hangsúlyozta, hogy a helység lakosai a kamara igazgatása alatt, mindenkor, mint kiváltságokkal felruházottak, szabadon élhetnek. A lakosok ellenszegültek a földesúri törekvéseknek és a küzdelem a XVII. századon át szinte szakadatlanul tartott. A XVII. század közepén a helység ismét a kamara igazgatása alá került, majd 1790-ben gróf Keglevich Károly örököseire szállt zálogképpen. Később a visegrádi koronauradalomhoz csatolták.

A falu népe elszigeteltségben élt a század közepén. Egymás között házasodtak, itt mindenki rokona mindenkinek. Ma is büszkék arra, hogy évszázadok óta nem volt földesúri birtokban a település, saját földön éltek, boldogultak és nem tartoztak elszámolással senkinek. Elszigeteltségükből adódóan népi hitviláguk is sajátságosan, a helyi adottságok szerint alakult ki.

Kisoroszi eredetileg Nógrád vármegyéhez tartozott, majd Pest vármegye fennhatósága alá került. Az 1690-es években a községről több alkalommal is vita zajlott a két megye között, sőt, amikor 1695-ben Nógrád kiterjesztette jogát Kisoroszira, a vármegye határozatban mondta ki: Nógrád nem adja vissza a falut, annak visszacsatolására katonaságot fognak igénybe venni". A vita egyre mérgesedett, az udvari kancellária Pest megye javára döntött. A vármegye 1696. február 21-i gyűlésén ezt tudomásul vette, egyúttal felkérték a kancelláriát, szólítsa fel Nógrád megyét, meg akarja szerezni Kisoroszit, a törvényes úton próbálkozzék". A békülékeny hangnemet alighanem az indokolta, hogy az ügy eljutott az uralkodóhoz. Tavasszal a király úgy döntött, és ehhez Pest megye is hozzájárult a jószomszédság érdekében, hogy Kisoroszi Nógrádhoz tartozzon, de ekkor Nógrád vérszemet kapott. Bulyovszki Dániel, a megye követe elégedettségét fejezte ki, ám követelte Pest megyétől, hogy azt a 200 forint kárt, amit a császári csapatok okoztak, Kisoroszi lakóinak térítse meg. Erre Laczkovics István ünnepélyesen kijelentette: vármegye a Kisorosziról való lemondás ellenére a vele kapcsolatos jogokat fenntartja, a Nógrád megye által követelt összeg kifizetését pedig visszautasítja". Mindenesetre 1704-ben, egy összeírásban már ismét a Pest megyei falvak között szerepel Kisoroszi neve.

A falunak két temploma van, egy református és egy római katolikus. 

A református templom 1803-ban épült neobarokk stílusban. A református gyülekezet a szérűn kapott engedélyt templom építésére, valószínűleg a református családok által adományozott telken. A templom belső berendezése kiégett a múlt század közepén, akkor kapott új berendezést, padokat, karzatot. A torony fából készült és sokkal magasabb volt, de a századelőn leomlással fenyegetett és ezért lebontották, majd hagymakupola került a toronyra. Három harangja van. A templom berendezése kék színűre volt festve, ennek bizonyítéka a régi karzat kb. másfél méteres darabja, melyet kézzel festettek és alapszíne a kék. Az Úr asztala márványból készült. 1992 és 1995 között a templom kívül, belül felújításra került.

A falu római katolikus templomát 1719 októberében szentelték fel és a rózsafüzér királynőjének a védelmébe ajánlották. Az épület későbarokk alkotás. A Főoltárt ismeretlen festőtől származó gyönyörű kép ékesíti barokk keretbe foglalva, amely a lepantói tengeri csatát ábrázolja. A templom védőszentje, Rózsafüzér Királynője segíti győzelemre a keresztény hajóhadat a török ellen. A kép valószínűleg a templom építésének idején került a helyére, feltehetően az akkori kegyúr, gróf Stahrenberg Tamás jóvoltából. A főoltár teljes barokk építménye fából készült. Négy, a templomnál is régebbi faszobor található itt. Kettő a szentélyben, az oltár két oldalán, kettő pedig a hajó hátsó falán, a karzat mellett. A szobrok több kiállításra is eljutottak. A padok 1844-ben készültek, a karzat mellvédjével egyidőben. 1719-1788-ig az egyházközség filiája volt. 1788-ban kihelyezett káplánt nevezett ki az akkori érsek. Kihelyezett káplánként három pap működött, majd a negyedik, aki még ezen a címen érkezett ide, lett 1810-ben a templom illetve az egyházközség első plébánosa. Őt követte még huszonkilenc a mai napig.

Kisoroszi nevezetességei

• Rózsafüzér királynője római katolikus templom, 1719. (Oltárkép: Lepantói csata)
• Kálvária domb (római erődítmény helyén épült kápolnával, 2013-ban felújított stációkkal)
• Református templom (1803)
• Cseres-tó
• 2013-ig^]itt volt a Baktay Ervin Indián-cowboy Múzeum (Western játékok emlékhelye)
• Halápi Lovarda (indiántábor)
• Kisoroszi Helytörténeti Gyűjtemény és Fotóarchívum (Művelődési Házban)
• Szigetcsúcs Kemping és dunai szabadstrand
• Kisoroszi, Pásztorkert - római erőd maradványai
• Kisoroszi golfpálya (18 lyukú)

Híres emberek

• 1896-tól 1927-ben bekövetkezett haláláig itt élt és dolgozott Ujváry Ignác festő, „a sziget szerelmese”.
• Itt született, alkotott és halt meg Ujváry Ferenc festő, Ujváry Ignác fia.
• Fekete István író itt lakott az 50-es évek elején.
• Drozdy Gyula népiskolai tankönyvíró haláláig itt lakott.
• 1962-ben itt halt meg Rakovszky György altábornagy, aki 1946 és 1947 között katonai szakértőként vett részt a párizsi béketárgyalásokon
• Nyaranta itt élt és alkotott Mészöly Miklós író, Polcz Alaine, Nádas Péter, Simonffy András, Kukorelly Endre és mások.
• Itt alkotott és halt meg Korga György festő, illusztrátor
• Sváby Lajos festőművész (műterme a Kis-Duna parton).
• Élete utolsó éveiben itt élt és a református templomban kántorkodott Illés Lajos az Illés együttes zenésze.

Forrás:

Czikora Attila, Ezékiel Hajnalka, Kármán Gyöngyi, Kármán Krisztina, Nemes Gábor, Székely Rozália, Tar Valéria, Tóbiás Erika Kisoroszi története /képek a múltból/ című munkája, amely 1997. májusában készült.

Wikipedia