Némedy Zoltán okleveles erdőmérnök,  természetiörökség-védelmi szakmérnök a Pilisi Parkerdő Zrt. Visegrádi Erdészetének vezetője,- lapunkban részleletesen kifejti a Szigetcsúcson végzett természetvédelmi erdőkezelés célját. A tájidegen özönfajok térhódítását a természetes és természetközeli élőhelyeket veszélyeztető legjelentősebb tényezők közt tartják számon. Némedy Zoltán véleménye szerint olykor drasztikusabbnak tűnő beavatkozások is jó cél, természetünk védelme érdekében történnek.

Fotó: Némedy Zoltán, Pilisi Parkerdő Zrt. Visegrádi Erdészetének vezetője

A tájidegen özönfajok térhódítását a természetes és természetközeli élőhelyeket veszélyeztető legjelentősebb tényezők közt tartják számon. Számos növény- és állatfaj őshazájától távol, szándékos telepítés vagy véletlen behurcolás következtében, gyors elszaporodása révén a honos növény és állatközösségek biológiai sokféleségét, úgynevezett biodiverzitását csökkenti, az élőhelyek elszegényedését okozza. Az idegenhonos fajok nagy része invázióssá válhat, s azon túl, hogy komoly káros hatást gyakorolnak a biodiverzitásra és az ebből eredő, napjainkban egyre jobban felismert ökoszisztéma-szolgáltatásokra, egyéb társadalmi (pl. népegészségügyi) és gazdasági (pl. terméscsökkenés) gondot okoznak, amelyek megelőzése, mérséklése vagy megszüntetése közös érdekünk. Tény az is, hogy

a globális kereskedelem bővülése, a közlekedés, a turizmus és az éghajlatváltozás tovább fokozhatják az e fajok okozta kockázatokat.

Az idegenhonos inváziós fajok a biológiai sokféleséget és a kapcsolódó ökoszisztéma-szolgáltatásokat különféle módon veszélyeztethetik, ilyen például az élőhelyek átalakítása, ezek összetételének, szerkezetének és működésének megváltoztatása, az őshonos fajokkal való versengés, azok kiszorítása vagy a velük való hibridizálódás; betegségek terjesztése, állatok esetében ragadozás.

Az Európai Unió területén mintegy 12 000 idegenhonos faj található a környezetben, s ennek mintegy 10-15 százaléka tekinthető inváziós viselkedésűnek

(forrás: Bartha 2016).

Az özönnövények erőteljesen átformálják környezetüket, árnyékolással, tápanyagelvonással, kioldódó anyagokkal gátolják más fajok csírázását és egyedfejlődését. Az őshonos növényfajok kiszorításával természetesen az eredetileg ott élő állatvilág táplálékbázisát is csökkentik, vagy akár teljesen meg is szüntethetik. A Pilisi Parkerdő Zrt.

Visegrádi Erdészete évek óta fontos feladatának tartja az idegenhonos fafajok terjeszkedésének megfékezését

Legyen az a Visegrádi-hegységben a mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) vagy a fehér akác (Robinia pseudoacacia), netán a Szentendrei-szigeten a zöldjuhar (Acer negundo), az amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) vagy éppen a nyugati ostorfa (Celtis occidentalis).

 A Kisoroszi szigetcsúcs bemutatása és állományértékelése

A Kisoroszi 7/A erdőrészlet a Dunai-szigetek erdészeti tájban fekszik, a Szentendrei-sziget északi csúcsán. A részlet területe 4,79 ha. Elsődleges rendeltetése természetvédelmi, további rendeltetése parkerdő és Natura 2000 terület.Az itt található erdő származék erdő, faanyagtermelést nem szolgáló üzemmódban.

Védettségi foka: védett természeti terület. A terület szorosan kapcsolódik a vele szomszédos Kisoroszi 9/A erdőrészlethez, amellyel egy egységet, egy tömböt alkot. Korábbi évtizedekben egy erdőrészletként kezelték. A megosztást csak a tulajdonviszonyok indokolták, mivel a Kisoroszi 7/A erdőrészlet tulajdonosa a Magyar Állam, vagyonkezelője a Pilisi Parkerdő Zrt., a Kisoroszi 9/A erdőrészlet tulajdonosa pedig Kisoroszi község Önkormányzata. A Kisoroszi 9/A erdőrészlet is hasonlóan jellemezhető: a Dunai-szigetek erdészeti tájban fekszik, a Szentendrei-sziget északi csúcsán. A részlet területe 4,65 ha. Elsődleges rendeltetése természetvédelmi, további rendeltetése parkerdő és Natura 2000 terület. Az itt található erdő származék erdő, faanyagtermelést nem szolgáló üzemmódban. Védettségi foka: védett természeti terület.

A Kisoroszi 7/A erdőrészlet potenciális természetes erdőtársulása a Duna mentén jellemző fűz-nyár ligeterdő. Jellemző állományalkotó fafajai a fehér fűz (Salix alba) és a fekete nyár (Populus nigra), a magasabb térszinteken pedig a fehér nyár (Populus alba). Elegyfaként a törékeny fűz (Salix fragilis) és a vénic-szil (Ulmus laevis) jelenik meg.

A potenciális természetes erdőtársulásnak és a termőhelyi viszonyoknak megfelelő őshonos főfafajok közül a fehérfűz dominál, amely a teljes területen megtalálható. A fekete nyár már csak szórványosan lelhető fel (mára csupán egy-egy matuzsálem tanúskodik egykori jelenlétéről), még az 1% elegyarányt sem éri el. A fehér nyár ugyan előfordul, de jellemzően csak a magasabb fekvésekben. Az erdőterv említést tesz még egy nyárról, ez pedig a korai nyár. Mivel nemes nyárról van szó, nem kívánatos a területen. Az állomány magas életkora miatt ezek az egyedek pusztulnak a legjobban, így a természet elvégzi ezen egyedek kiszelektálását.

A törékeny fűz teljesen eltűnt a területről, ez köszönhető a zöldjuhar agresszivitásának. A területre és társulásra jellemző elegyfafajok közül a vénic-szilt említhetjük meg, amely a folyó menti galériaerdők jellemző elegyfája. Ennek a fajnak több idős és méretes egyede még fellelhető.

Szembetűnő a zöldjuhar (Acer negundo) megjelenése, amely már az erdőtervi leírásban is 10% részesedéssel szerepel. A valóságban azonban ennél nagyobb mértékben van jelen. Terepi vizsgálataim alapján a zöldjuhar elegyarányát 50-60 %-ra becsülöm. Ez az érték az alsóbb szintekben jóval nagyobb is lehet. Legnagyobb problémát ez a faj okozza, mivel adventív, invazív, átalakító faj. Hosszú távon a terület faji sokféleségét csökkenti, amely már most is érezhető. Emiatt tűnt el például a törékeny fűz. A fekete nyárnak és vénic-szilnek is csak idős példányai találhatóak az állományban, a fiatal korosztályból és az újulati szintből teljesen hiányoznak.

Hasonló megjelenésű és életmódú idegenhonos faj az amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica), amely szintén el tud hatalmasodni a számára kedvező termőhelyen. Sajnos már ennek a fajnak is megtalálhatóak egyedei mind a cserjeszintben, mind pedig az újulati szintben. Szintén idegenhonos faj a fehér eper (Morus alba), amely az újulati szintben már megjelent. A fehér akác (Robinia pseudoacacia) és a nyugati ostorfa (Celtis occidentalis) feltehetően a terület keleti oldala felől jöhetett be (mivel itt vannak belőlük egyedek). Ez a szomszédos terület ma mezőgazdasági hasznosítás alatt áll, illetve egy része nyaralóövezettel beépített. Betelepülésük innen valószínűsíthető, terjeszkedésük azonban nem számottevő. Terepi bejárásaim során találtam ezüst juhart (Acer saccharinum) is, ami inkább a részlet táborozóhely jellege révén kerülhetett ide. Ez a faj szintén idegenhonos, de nem inváziós.

A kislevelű hárs (Tilia cordata) és a szelídgesztenye (Castanea sativa) viszont már nem idegenhonos. Termőhely-honosságuk azonban vitatható, valószínűleg a terület közjóléti jellege révén kerülhettek ide. A folyó menti puhafás ligeterdőkre nem jellemzőek, azonban a 2009. évi XXXVII. törvény a kislevelű hársat a hazai nyáras faállományok elegyfafajaként tartja számon.

Az őshonos cserjefajok teljesen eltűntek a területről, ami szintén a zöldjuhar számlájára írható. Ezek a következők: vörösgyűrű som (Cornus sanguinea), kutyabenge (Frangula alnus) és a kányabangita (Viburnum opulus). A cserjeszintben két faj található: az őshonos hamvas szeder (Rubus caesius) és az idegenhonos gyalogakác (Amorpha fruticosa).

Védett növényfajok közül említést érdemel a ligeti szőlő (Vitis silvestris), amely a ligeterdők fáira, bokraira magasan felkúszó lián, valamint a ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis), amely az árterek kora tavaszi aszpektusának geofitonja.

Összegzésül megállapítható, hogy a Duna mentére jellemző puhafás ligeterdő ökológiailag értékes fásszárú fajai kezdenek a zöldjuhar és egyéb idegenhonos fafajok térhódítása miatt eltűnni.

 A Kisoroszi szigetcsúcs faállományának természetességi szempontú értékelése

Az alábbiakban szeretném bemutatni Önöknek, hogy mik is azok a szempontok, tényezők, amelyek alapján egy faállományt természetességi szempontból megvizsgálunk. A térszintkülönbségek alapján a társulás kissé szétválik, a mélyebb részeken főleg a fűzfajok, a magasabb részeken – de az előzőnél kisebb területen – a fehér nyár dominál. A záródás lecsökkent átlagosan 60%-ra. Ez azonban nem az jelenti, hogy az erdőrészlet területén a záródás egyenletesen 60%. Vannak teljesen zárt, szinte 100% záródású részek, és vannak – a főfafajok idős korából adódóan – lékek, alacsony záródású foltok is. Összességében megállapítható, hogy a terület változatos lombkorona-záródású, nyitottabb és zártabb állományfoltok váltakoznak egymással.

Természetességi szempontból szintén kedvező a néhány száz négyzetméteres, természetes eredetű, napsütötte lékek jelenléte. Sajnálatos azonban, hogy az ilyen térrészeken főleg a zöldjuhar és egyéb idegenhonos fajok dominálnak.

A terület holtfa ellátottsága igen jó. Az egész erdőrészletben váltakozva, foltokban és egymás mellett, csoportokban és egyenletesen elosztva is megtalálhatóak a lábon száradt, törzs- vagy koronatörött, illetve kidőlt faegyedek. A jelen lévő holtfa mind méretben, mind mennyiségben egyaránt kedvező a területen. Ugyanúgy megtalálható a földön fekvő vastag (jellemzően 30 cm feletti) és vékony holt faanyag, mint a lábon álló vastag (jellemzően 30 cm feletti) és vékony holtfa, törzscsonk, valamint a részben még élő, de elhalt koronarészeket és ágakat is viselő faegyed. A fekete nyárak között találunk olyanokat is, amelyek elhalt törzsrészeket, bekorhadt szakaszokat hordoznak magukon.

A fehér füzekből és fekete nyárakból idős állományrészek, facsoportok találhatóak a területen, ami őrzi a terület természetességét.

A szigetcsúcson (ahol a korábban bemutatott két erdőrészlet fekszik) még fellelhető a természetes külső erdőszegély, amely a Kis- és Nagy Duna-ág felől, és az erdőtömb keleti, mezőgazdaságilag művelt oldala felől is jól látható. A fafajok korosztályviszonya, nem kedvező a szigetcsúcson. Sajnos a potenciális természetes erdőtársulás őshonos fafajai az erdőterv szerint is 94 évesek (ha hozzávesszük, hogy az erdőterv 2011-ben készült, akkor idén már 99 évesek), vagyis közelítenek biológiai életkoruk vége felé. A nagyobb probléma, hogy ezek a fafajok a középkorú és fiatal korosztályokban egyáltalán nem jelennek meg. Megállapítható, hogy ennél fiatalabb korosztályokban csak és kizárólag az idegenhonos és termőhelyidegen fafajok fordulnak elő. Az őshonos fafajok adják azonban továbbra is a fatömeg jelentős részét (80-90%-át). Az idős fűz- és nyárfajok között nem ritkák a méteres átmérő fölötti egyedek jelenléte sem. A természetességet az erdőrészletben a matuzsálemek elszórt jelenléte is növeli. A vénic-szilek között is szép számban találunk méretes példányokat. A vékonyabb átmérő jelentős részét pedig a zöldjuhar teszi ki.

A faállomány felső lombkoronaszintjét a fehér fűz, a fehér nyár és a fekete nyár uralja. Az alsó lombkoronaszintben vénic-szil és a zöldjuhar osztozik, míg a cserje- és újulati szintet kizárólag a zöldjuhar és egyéb idegenhonos fajok (amerikai kőris, ezüst juhar, fehér eper stb.) alkotják.

A természetes bolygatások következtében – elsősorban az idős faegyedek között – fellelhetőek az összeborult, valamint összetámaszkodott, de még zömében álló helyzetű törzsek csoportjai.

Természetességi szempontból rendkívül fontos a mikroélőhelyek jelenléte a területen. Az abiotikus eredetű mikroélőhelyek közül a lefolyástalan mélyedések a legjellemzőbbek. Ilyenek a tömpölyök, pocsolyák, dagonyák és tocsogók. A nagyobb esőzést követően vagy a Duna áradása után megtelnek vízzel, és rövidebb-hosszabb ideig megtartják a vizet.

A biotikus eredetű mikroélőhelyek legnagyobb arányú és legmeghatározóbb képviselője a holtfa. Ez különböző, fentebb már részletezett formákban jelenik meg: tövön száradt faegyedek, omolványok, erősen korhadt növényi maradványok, törzscsonkok, lehullott ágak, gallyak, tuskók, eltört vagy elhasadt fák. Az odúlakók által kivésett odvas fák és a törzsükön üreges fák egyaránt megtalálhatók a területen. Szép számban találunk a természetes bolygatások következtében kifordult gyökértányérokat, amelyek mint mikroélőhelyek növelik az erdőrészlet természetességét.

Említést érdemelnek még az élő növények föld feletti hajtásainak mikroélőhelyei is: ilyen például a fitotelma és a dendrotelma. Utóbbiból bőven találunk példát az idős egyedek ágvilláiban vagy bekorhadt odúiban. Ide tartoznak továbbá a malakotelmák is, azzal a kitétellel, hogy ezek nem növényi, hanem állati eredetű mikroélőhelyek.

A Kisoroszi szigetcsúcson a beavatkozás nélküli állományfenntartás kockázatai

A természetvédelmi erdőkezelésnek egyik legkézenfekvőbb és legegyszerűbb formája a beavatkozás nélküli állományfenntartás. Ennek során a természetes folyamatokra hagyatkozunk, és nem avatkozunk be az erdő életébe. A Kisoroszi 7/A erdőrészlet, és ezzel együtt az egész erdőtömb esetében azonban a beavatkozás nélküli állományfenntartás nagy valószínűséggel a természetességi kategória drasztikus leromlásához vezetne. Ugyanis beavatkozás nélkül a területet elborítaná a zöldjuhar és egyéb idegenhonos fafajok (amerikai kőris, fehér eper, gyalogakác). A spontán erdődinamikai folyamatok már most is érvényesülnek a területen, csak egy kicsit másképpen.

A kis erdőciklusnak számtalan példája látható, amint az összeomlási fázist követi a felújulási szakasz.

A probléma csak abban rejlik, hogy az összeomló fűz- és nyármatuzsálemek helyén keletkezett lékekben idegenhonos fajok egyedei újulnak.

A potenciális természetes erdőtársulás fafajaiból az újulati szintben jóformán egyet se találni. Ennek legfőbb oka az inváziós fajok agresszív térhódítása, de vannak más veszélyeztető tényezők is, melyeket az alábbiakban ismertetem.

Vadhatás szempontjából kedvező a terület, mert a nagyvadfajok közül egy sem találta meg számára az optimális feltételeket. Se nem táplálkozó hely, se nem búvó- vagy pihenőhely, se nem átváltó hely. Ennek egyik oka, hogy a terület a sziget csúcsán helyezkedik el. Két oldalról a Dunával, a harmadik oldal (kelet) felől pedig mezőgazdasági területekkel és a Kisoroszi településsel határos. A másik ok, hogy az erdőtömb viszonylag kicsi és zavart a nagytestű növényevők megtelepedésére.

Az erdőrészletben a spontán erdődinamikai folyamatok érvényesülését legnagyobb mértékben az idegenhonos fafajok terjeszkedése akadályozza.

A korábban leírtakból és részletezettekből is szembetűnő folyamat az inváziós fajok térhódítása. Ezek nem csak az itt élő és honos fajokat veszélyeztetik, hanem az egész élőhelyet, a társulást is gyökeresen megváltoztatják, átalakítják. Ha magára hagyjuk a területet, akkor néhány éven, évtizeden belül eljuharosodna a terület. Szinte kizárólag idegenhonos fajok alkotnának zárt erdőállományt.

Kisebb mértékben, de helyenként jelentős nyomást gyakorol a területre a turizmus, hiszen a nyolcvanas évek óta táborozóhelyként is üzemel. (Szezonális, tehát csak májustól szeptemberig fogad vendégeket.) Infrastruktúra nem épült ki a területen, csak sátorozásra, illetve lakókocsik fogadására alkalmas. Ezek elsősorban a Duna menti ötvenméteres sávban veszélyeztetik az élőhelyet, mivel az általuk elfoglalt területen – akár sátor, akár lakókocsi – eltávolítják a természetes növénytakarót.

A fentiek alapján megállapítható, hogy a Kisoroszi 7/A erdőrészletben a beavatkozás nélküli állomány-fenntartás nem őrizné meg a Duna mentére jellemző természetes fűz-nyár ligeterdőt. A síkvidéki, vagy más néven folyómenti fűz-nyár (puhafás) ligeterdők sérülékeny erdőtársulások. A puhafás ligeterdők kezelése nem egyszerű feladat. Szerencsére a hullámtéri termőhelyeken a szukcesszió gyors, és a regenerálódás is gyorsan végbemegy. Az adventív fa-, cserje- és lágyszárú fajok azonban még így is gondot okoznak, teljesen megszabadulni tőlük ma már aligha lehet.

A 2012-ben megkezdett erdőgazdálkodási munkánk eredménye kézzel fogható: mára mintegy öt-hat méteres magasságot elérő, kizárólag őshonos, a Duna mentére jellemző puhafás ligeterdők fafajaiból álló állományrész található a sziget csúcsán, ahová visszatelepítettük az eltűnt őshonos jellemző cserjefajokat, valamint száműztük az idegenhonos fajokat.Célunk, hogy a szigetcsúcson visszaszorítsuk a tájidegen fafajokat, teret adva az őshonos fajoknak és az erdődinamikai folyamatok érvényesülésének. Ehhez a megkezdett munkához kérem támogatásukat, hogy a Szentendrei szigetcsúcs újra olyan lehessen, mint elődeink idejében, amire méltán büszkék lehetünk mindannyian: a páratlan szépségű

Kisoroszi szigetcsúcs, amely máig őrzi az egykor a Duna mentére jellemző folyómenti fűz-nyár ligeterdőt minden tekintetben.

Még, ha időnként oly drasztikusnak is tűnhet beavatkozásunk, higgyék el, hogy a lehető legjobb cél vezérel bennünket.

Némedy Zoltán okleveles erdőmérnök, természetiörökség-védelmi szakmérnök